A tizenhat éves Lilja anyja külföldre utazik, és magára hagyja a lányt. Lilja súlyos anyagi deprivációban él, felnőtt támasz nélkül; egyetlen valódi kapcsolata a nála fiatalabb Vologya. A lány élete egyre gyorsuló negatív spirál, amelyben valódi megtartó erő nem marad. A felnőttek magára hagyják, kihasználják, a jobb élet ígérete újabb kiszolgáltatottságba vezet.
Addiktológiai szempontból a film visszarepít a hetvenes–nyolcvanas évek Magyarországára: Lilja és Vologya együtt szipuznak és gyógyszereznek. A ragasztó olcsó és könnyen hozzáférhető, ezért pontosan illik ahhoz a szegénységhez és kilátástalansághoz, amely körülveszi őket. A film érzékletesen ábrázolja a szer hatását: bódultabbá, felszabadultabbá és zavarttá válnak, néhány percre kiszakadnak a valóságból. A rendező közben zárt világot épít köréjük, így ez a rövid kiszakadás szinte magától értetődővé válik.
A film elején a lepusztult lakótelep, a kézikamera és a hétköznapi terek nyers, dokumentarista közelséget teremtenek. Később a rendező fokozatosan egyre nagyobb teret ad a transzcendens rétegnek. Elképzelhető, hogy ez tudatos rendezői szándék: ahogy Lilja egyre inkább kiszorul a valóságból, úgy távolodik el attól maga a film is. Számomra azonban ebben az átmenetben nincs meg a harmónia; nehezebben illeszkedik az addig felépített hangulathoz, és hiányérzetet hagy maga után: amíg a dokumentarista réteg működik, addig a transzcendens részek inkább kiforratlanok.
A tizenhat éves Lilja anyja külföldre utazik, és magára hagyja a lányt. Lilja súlyos anyagi deprivációban él, felnőtt támasz nélkül; egyetlen valódi kapcsolata a nála fiatalabb Vologya. A lány élete egyre gyorsuló negatív spirál, amelyben valódi megtartó erő nem marad. A felnőttek magára hagyják, kihasználják, a jobb élet ígérete újabb kiszolgáltatottságba vezet.
Addiktológiai szempontból a film visszarepít a hetvenes–nyolcvanas évek Magyarországára: Lilja és Vologya együtt szipuznak és gyógyszereznek. A ragasztó olcsó és könnyen hozzáférhető, ezért pontosan illik ahhoz a szegénységhez és kilátástalansághoz, amely körülveszi őket. A film érzékletesen ábrázolja a szer hatását: bódultabbá, felszabadultabbá és zavarttá válnak, néhány percre kiszakadnak a valóságból. A rendező közben zárt világot épít köréjük, így ez a rövid kiszakadás szinte magától értetődővé válik.
A film elején a lepusztult lakótelep, a kézikamera és a hétköznapi terek nyers, dokumentarista közelséget teremtenek. Később a rendező fokozatosan egyre nagyobb teret ad a transzcendens rétegnek. Elképzelhető, hogy ez tudatos rendezői szándék: ahogy Lilja egyre inkább kiszorul a valóságból, úgy távolodik el attól maga a film is. Számomra azonban ebben az átmenetben nincs meg a harmónia; nehezebben illeszkedik az addig felépített hangulathoz, és hiányérzetet hagy maga után: amíg a dokumentarista réteg működik, addig a transzcendens részek inkább kiforratlanok.