Egyelőre csak az 1. évadot láttam. Amit elsőként ki kell emelni, az a tanítanivaló színészi játék, különösen a "páciensek" esetében, túljátszások nélkül, életszerűen jelenítik meg a karaktereket, ami nagyon sokat tesz az összképhez (és ezen belül is kiemelendő Mia Wasikowska... ha valakinek kétségei lennének, nézze meg bármelyik másik filmjét). Eleve szeretem a kamaradrámákat, úgyhogy félsiker, és ennek a filmnek van is egy jó hangulata, de a sztorival már annyira nem vagyok kibékülve... kicsit talán a kelleténél esendőbb lett Paul karaktere, illetve nem vagyok pszichológus, sőt nem is voltam terápián még, de vannak kétségeim afelől, hogy tudományosan teljesen megalapozott-e, ahogy a terápiák zajlanak, ahogy alakulnak (ha viszont ez valid, akkor azért vannak bajok...). Egyébként tudománytól függetlenül is kicsit egysíkú a sztori (nagyobb spoilerezés nélkül, hiszen hamar kiderül: mindenkinek az apjával való kapcsolata a problémás...), és ahogy nézem az újabb évadokban már a PC is (nagyobb) hangsúlyt kap, tehát azt hiszem, ennyi elég is volt belőle.