[Tökéletes forgatókönyv, szívfacsaró dráma, morbid humor, pazar színészi játék]
[és nem kapta meg a legjobb filmnek járó Oscar díjat?]
[Hogy lehet ez, Tisztelt Akadémia?]
Vörös alapon hatalmas betűkkel ezt is ki lehetne írni három óriásplakátra, lehetőleg valahol Hollywoodban. Bár nem láttam az idei össze jelöltet, a pancsolós erotika-mesénél nagyságrendekkel jobban megérdemelte volna az elismerést az Ebbing. Az efféle döntések miatt tartom egyre kevésbé komolyan vehetőnek az Oscar-t.
A Három óriásplakát Ebbing határában jól mutatja, hogy nem a költségvetés a mércéje a minőségi filmművészetnek. Nem kell feljavított látványvilág, csak pár mesteri színész, akiket a rendező nem kevésbé tehetségesen instruál. Olyan ez, mint felülni egy jó hullámvasútra csukott szemmel. Még ha előre látod is az útvonalat, menet közben úgysem tudod fejben tartani. Tudod, hogy lesz csavar meg mély zuhanás, de hogy éppen mikor és hogyan, azt csak utólag érzed meg. És ez a film hol kisebb, hol nagyobb fordulatokkal, de szépen meg van tűzdelve, legyen az a történet folyását alakító esemény, egy mindent újraértelmező visszaemlékezés, vagy egyetlen szó, ami újabb dimenziót ad egy szereplőhöz. Hasonlóan hullámzik a hangulat is a szívszorító emberi tragédiák és fekete humor vizein. Még parodisztikus karaktereket is bevállal, mint például a kanos törpe és a szarszagú csitri. Nagyon sokfelé húznak a karakterek, alig van páros, akik közt ne feszülne valami kibékíthetetlen ellentét (ezt egyedül a rendőrfőnök tettei tudják az enyhülés felé terelni, de aki látta a filmet, tudja, hogy mi kell egy ilyen horderejű lépéshez), a lezárás ehhez méltóan kicsit lóg a levegőben. Jobban belegondolva viszont így volt tökéletes, mert a kocsikázó páros döntése már nem a történet része. A történet része annyi, hogy képesek megtenni az első lépést a sorsuk tragikus voltának elfogadására, amit részben saját maguknak köszönhetnek.
Számomra az koronázza meg a filmet, hogy két megtekintés után is szórakoztató, hat az érzelmekre és elgondolkodtat az egyén szintjén. Emellett - és ezeken keresztül - komoly társadalmi problémákról is szól, de nem tűnik öncélúnak vagy túlzóan erőltetettnek egyik sem. Dixon családi frusztrációjából származó dilemmái kivetülnek rendőri pozíciójára, és felveti a kérdést, hogy mit tesz az ember, ha egy kis hatalomhoz jut? (Hogy Dixont csak kirúgták logikai baki vagy az amerikai rendőrség kritikája, jó kérdés.) Willoughby csődje a nyomozásban maga a rendőrség, és a közbiztonság gyengeségét hangsúlyozza, amivel nem lehet mit kezdeni. Mildred gyászból és dühből kovácsolt páncélja, amit szinte végig makacsul visel is, felveti a kérdést, hogy önbíráskodásból meddig mehet el az ember? Ha szerencséje van, elég sokáig.
Az Erőszakiktól sajnos a magyar cím elrettentett sokáig, de azóta azt is megnéztem. Ehhez kellett egy Három óriásplakát.
Ítélet: az utóbbi évek legjobb filmjét köszönhetjük McDonough-nak, bármivel is rukkoljon elő legközelebb, kíváncsian várom.
Több hónapja már annak, hogy Mildred Hayes lányát brutálisan meggyilkolták, a rendőrség mégsem haladt előrébb a nyomozással. Megelégelve mindezt, az asszony merész... több»
Szereplők: Woody Harrelson, Peter Dinklage, Sam Rockwell, Frances McDormand, Abbie Cornish
