Közösség

Vélemény:

 

60 Az apáca

(2018)

Kisiklik ez a széria is?

 
HercegPeter   2019.02.25 22:22
0

Őszintén szólva én jobbat vártam. Annyira be lett reklámozva és a sorozat eddigi részei is olyan jók voltak, hogy bedőltem a hype-nak. Folytatódik a trend, hogy Kelet-Európa a horrorfilmek helyszíne, súlyozottan igaz ez Erdélyre és Romániára. Ez a film is körülbelül ennyit tud, kapott egy félelmetes helyszínt egy félelmetes helyen és kész. A történet eleje tetszett, de ezután már nem tudott új lendületet venni a film. Az alapötlet is elcsépelt. Pedig a korábbi rész(ek)ben történő felvezetés felcsigázott. Egyértelműen kijelenthető, hogy a Démonok között franchise leggyengébb fejezete az Apáca. Lesz min javítani a sorozat hamarosan érkező harmadik részében, mert ez a film nem több, mint egy unalmas tucathorror. Kíváncsi lettem volna arra, hogy mit hozott volna ki ebből korunk egyik legjobb horrorrendezője, James Wan, hiszen ezt a szériát is ő indította be. Bár a forgatókönyvírásban még segédkezett, de a rendezést kár volt átengednie.