Közösség

Vélemény:

 

74 Űrdongó

(2018)

Michael Bay helyett Travis Knight.

 
Laca//Ho/rr/oR//   2019.01.05 19:40
0

Szinte már egybe forrt Michael Bay és a Transformers, de mégis örültem neki, és kíváncsi voltam, rá mit kapunk, ha a rendezői székbe más ül. Miután megnéztem a filmet, bátran kimerem jelenteni, hogy a legjobb "rész" lett, Travis Knightnak hála. Nagyon jó kis külön film lett, mely Űrdongó kis történetét mutatja be, miután Kibertron elbukott, és Optimusz fővezér vakmerő katonáját küldte a Földre, hogy biztonságban legyen, és újratervezhessék támadásukat a későbbiekben, hogy visszafoglalják az otthonukat. A történetben természetesen szerepet játszik az Amerikai Hadsereg is, valamint kis főhősünk megismerkedik egy kedves lánnyal (Gracie Dzienn színésznővel). A film maga jópofa humorokkal tűzdelt, valamint igencsak jó történetet vetít a szemünk elé. Azt viszont megszoktam, és kisebb hiányérzetet keltett, hogy amit Bay rendezőtől kaptunk, ebben jóval kevesebb volt a látványos robbanás, effekt vagy éppen a sokoldalú harc. De talán épp ezért is tettem ezt a részt a legelső helyre, mert a színészek és a cselekmény elsőosztályú volt.