Mióta horrortémában egyáltalán egyetlen billentyűleütést is megejtettem így cirka huszonöt év alatt, talán sosem tudtam egy filmet annyira tevőlegesen és nehézkesen elhelyezni a palettán, mint Lukas Feigelfeld Hagazussa című, igencsak megosztó darabját. A százkét perces mozifilm minden pillanata egy furcsa utazás a képzelet és a kissé klausztrofób valóság álomvilágába, azt viszont aligha lehet elvitatni, hogy a készítőkre erőteljesen hatott Robert Eggers The Witch című remekműve, amely 2016-ban nagy port kavart fel a nézőközönsége között is.
És akkor normális esetben most következne ugye az a néhány bekezdés, amiben elmesélem teljesen spoiler-mentesen, hogy miről is szól a Hagazussa, amely ógermánul csak annyit tesz, hogy kerítés lovagló.
Ám a Hagazussa esetében nincsenek tűpontosan értelmezhető történések, a cselekmény egy részénél fogalmunk sincs, hogy pontosan mit is látunk.
Tényleg megtörténik az a valami, vagy pedig csak egy szimpla képzelgés, illetve metafora az ismeretlentől való félelemre?
Azért essünk neki röviden.
A 15. századi hegyvidéki Ausztriában járunk, ahol édesanyja halála után Albrun (Aleksandra Cwen) egyetlen gyermekével él, kenyerét pedig kecsketartással keresi.
A nő teljesen kitaszítottként, a világtól abszolúte elzárva él, a faluban csak időnként találkozik más emberekkel, de ők is megvetéssel vélekednek róla a szajha édesanyja (Claudia Martini) okán.
Spoiler-mentesen nagyon nehéz sokkal többet írni a filmről, de még ha azt is próbálnék, akkor sem lennék teljesen biztos benne, hogy azt írom, ami ténylegesen történt.
Kezdeném viszont azzal, hogy aki Witch-utánérzést akar látni, nem kapja meg. A Hagazussa erőteljesen hajaz Eggers művére, viszont még az amúgy sem lendületes és cselekménygazdag New England Folktale-nél is sokkal-sokkal lassabb és szinte fájdalmasabban vontatottabb.
Eme körülmények miatt én viszonylag kevés horrorfanatikusnak tudom jó szívvel ajánlani, mert szó szerint nagyon vékony mezsgyén mozgott nálam is, hogy elkezdem unni, vagy elkap a „flow”, és kifejezetten tudom élvezni a nem túl rövid játékidőt.
Ugyan a film nyelve német, de jómagam találtam feliratot is hozzá, ami szinte teljesen felesleges, mert a műben körülbelül húsz-huszonöt mondat hangzik el.
Ha párbeszédek nem is, de kifejezetten durva jelenetek bizony bőségesen vannak a filmben.
Ismét csak a jó öreg spoiler eszközét használnám, ha ezekből sorolnék fel néhányat, de annyit azért simán elárulhatok, hogy a legkeményebb tabukat döntögeti a film, még ha nem is mindig pontosan lehetünk biztosak benne, hogy az történik-e, amit látunk, vagy mindez a főhősnőnk képzeletének szüleménye.
A film viszont nem véletlenül kapott nagyjából kedvező kritikákat.
A kritikusok kiemelték, mennyire hitelesen és eredetin van ábrázolva a korra jellemző félelem a babonáktól és megmagyarázhatatlan, a középkori ember által még nem értett dolgoktól.
A zene brutálisan jó, köszönhetően a kimondhatatlan nevű Mmmdnek; a képi világ lélekrombolóan sötét és komor, ezt Mariel Baqueirónak köszönhetjük; zseniálisak snittek és vágások, amit Jörg Volkmar végzett el; és kalap emelés Lukas Feigelfeldnek, aki a forgatókönyvet írta és a filmet is rendezte.
Akit még kiemelnék, az a pap szerepében Haymon Maria Buttinger, aki tökéletes átéléssel hozta a rá szabott karaktert.
Komoly, igényes misztikus horror, amit nem mindenkinek mernék ajánlani.
Aki viszont belevág, az egy életre szóló élménnyel gazdagszik.
Ez most 86%, és négy csillag.
Mindent összegezve meggyőződésem, hogy az emberek kisebb részének jelent majd élvezeti faktort, és én sem tudom azt mondani, hogy nem voltak unalmas részei. Akinek viszont tetszeni fog, annak nagyon, mert van egy magával ragadó hangulata és vannak benne hihetetlen megrázó jelenetek és eredeti megoldások.
66 Hagazussa (2017)
A 15. századi Ausztriában hideg tél tombol az Alpokban, ahol a babonaság uralkodik a helyi parasztság felett. Egy távoli alpesi kunyhóban, Albrun és az édesanyja szűkösen... több»
Szereplők: Aleksandra Cwen, Claudia Martini, Celina Peter, Tanja Petrovsky, Haymon Maria Buttinger
