Bevallom, előzetes alapján kicsit bevitt az erdőbe a Dumplin. Nekem egy üdítő vígjáték képe sejlett fel, ami azon alapul, hogy anya és lánya egymástól teljesen eltérő tulajdonságokkal rendelkezik (s itt most egyaránt értendő a belső és a külső, bár nyilván egy trailerben még inkább a külsőségeket tudják megmutatni). Számítottam vicces helyzetekre a duci lány poénból jelentkezik a szépségversenyre sztoriból kifolyólag, sipítozó és kényeskedő Jennifer Anistonra… Hát, nem egészen ezt kaptam, amit bánok is meg nem is. Mert szögezzünk le gyorsan valamit: a Dumplin nagyon nem vígjáték! Ez egy dráma, ami ugyan nem eretvágóan nyomasztó történetet mutat be, s nem is ilyen stílusban adagolja (hál’ isten), de mindezek ellenére igenis fontos témáról beszél, s ezt csak díjazni lehet. Még, ha vannak is hibái, akárcsak az önbizalomhiányos főszereplőnek, akit mégis megszeretünk a bátorságáért.
Milyen lehet duciként olyan anya mellett felnőni, aki mást nem igen tett le az asztalra azonkívül, hogy tiniként szép volt? Majd anya lett, de a múltjától nem igen tud (és nem is igen akar) szabadulni. Még mindig járja a környező államok szépségversenyeit, belepréseli magát a szűkebbnél szűkebb estélyikbe, fejére teszi a koronát, s villant egy széles mosolyt a közönségnek. Ez a történet simán szólhatna róla is, s az sem lenne éppen unalmas sztori (be is ugrott egy hasonló témájú film, amit már nagyon rég láttam, de úgy emlékszem, szerettem, a Mindent a szépségért Minnie Driverrel). De a Dumplin (már a cím sem árul zsákbamacskát) nem egy kiégett anyáról szól, hanem a lányáról, aki nem álmodozik anyjáéhoz hasonló életről. Mindenhonnan az sugárzik, hogy, ha akarná, sem volna esélye, mert szépségkirálynők csak vékony lányok lehetnek, s Willowdean még egy alkatára vonatkozó becenevet is kap az anyjától (a dumplin gombócot jelent, a film szinkronjában pedig ebből lett a „Dundi”). Hát, ember legyen a talpán, aki ezek után magabiztos tud maradni. Will legnagyobb példaképének a nagynénjét tartotta, akit sokkal közelebb érzett magához, akire hasonlított, s példátlanul pozitív életszemléletre tanítja őt, vagyis: megmutatja az élet bulis oldalát, amit pár plusz kilóval is ugyanúgy lehet élvezni. Aztán halála után Will megtalál nagynénje holmijai között egy kitöltött jelentkezési lapot egy szépségversenyre. Ekkor dönt úgy a lány, hogy meglepi a világot, s megvalósítja nagynénje titkolt vágyát. Ez egy személyes ügy számára, mégis követőkre talál. Egy maroknyi – nem éppen szépségverseny kompatibilis – lány bátorságot merít, s követik Will példáját. Itt kell kiemelnem Millie karakterét, s az ő pozitivitását és vidámságát, ami szembekerül a kissé fanyar és cinikus Will-lel, s remekül kiegészítik egymást.
Jennifer Aniston – bár több ízben alakított már anyukát – valamiért nem az a tipikus anya karakter. Talán pont ezért ennyire jó ebben a szerepben, mert Rosie sem egy tipikus anya. Aniston viszont egy remek komika, ezt a vonását pedig nagyon gyéren használták ki a Dumplinban. S itt ismét visszatérünk a bevezetőben említett csalódásunkhoz. Nem vártunk erőltetett csetlés-botlásokat, de egy kicsivel jobban építhettek volna a helyzetkomikumra, ami még nem ment volna a drámaiság rovására (főleg Anistonnal a tarsolyban). Danielle Macdonald viszont igazi tinédzser, simán lehet, hogy saját élményeiből táplálkozik a szerep megformálásakor. Tudjuk, hogy milyen kegyetlenek tudnak lenni az iskolában a szemüvegesekkel, a szeplősökkel, vagy éppen a túlsúllyal küzdőkkel. Nem csoda hát, hogy meglepődik, amikor egy jóképű srác érdeklődni kezd iránta. Annak azért örülök, hogy a film nem ment a románc irányába, s így az csak kiegészítője maradt a történetnek, hiszen az anya-lánya viszony, meg önmagában ez a szépségversenyes világ sokkal izgalmasabb.
Első pillantásra tehát a Dumplin’-t elintézhetnénk annyival, hogy már megint itt egy olyan film, ahol kapunk egy szájbarágós üzenetet arról, hogy fogadd el önmagad olyannak, amilyen vagy, s ne érdekeljen, mit gondolnak mások rólad. Persze ez is egy fontos motívum jelen alkotásban, de talán ennél is fontosabb az „önmagunk megtalálása” szál a történetben. Hiszen a kezdetben heccként felfogott „a dundi lány jelentkezik szépségkirálynőnek” alapszituáció akkor kap többletjelentést, amikor Willowdean a barátaival ellátogat egy melegbárba, ahol a nagynénjét istenítik az ottani vendégek a Dolly Parton estek szervezése miatt. Ezután a főszereplő és mi, nézők is új információkat tudhatunk meg Lucy-ről, Rosie-ról, s ahogy annak lennie kell, eljön az a pillanat is, amikor anya és lánya egy-egy megható monológ végén minden korábbi sérelmet megbocsát a másiknak, s végre büszkén tekintenek egymásra. Igen, ez kicsit klisésnek és giccsesnek tűnhet, de a végeredmény van annyira bájos, hogy egy ilyen jól ismert narratívát is fogyasztható, valamint szórakoztató formában tálaljon. És amíg eljutunk a végére, nemcsak a testképzavarral küszködő emberek kaphatnak egy jó nagy adag önbizalmat, hanem számos Dolly Parton nótával is gazdagabbak lehetünk (a művésznő néhány száma külön a film kedvéért született).
A Dumplin’ – Így kerek az élet ugyan érezhetően nem lesz egy világmegváltó film, s vannak benne hibák, de a giccsmentes történet, az Aniston–MacDonald páros és a mindig aktuálisnak mondható témája miatt egy egész jó kis feel good-mozi kerekedett ki belőle, mely szűk két órára garantáltan kikapcsol.
A történet főszereplője egy középiskolás lány, akinek nem okoz gondot, hogy mindenestül elfogadja magát. Egy nap megismerkedik egy fiúval, aki megtetszik neki, az egészben... több»
Szereplők: Jennifer Aniston, Bex Taylor-Klaus, Dove Cameron, Danielle Macdonald, Harold Perrineau Jr.
