Közösség

Vélemény:

 

84 Az átkelés madarai

(2018)

Felemelő moziélmény

 
Filmdoki   2019.02.01 22:38
0

Letaglózó. Ezzel a szóval tudnám jellemezni Az átkelés madarait, melynek véleményem szerint ott a helye minden idők legjobb gengszterfilmjei között. A nyitójelenet a nővé avatási szertartással rendkívül ízlésesen alapozza meg a hangulatot, akárcsak évtizedekkel ezelőtt A keresztapa is tette az esküvővel. Ebben a felvezetésben gyönyörűen ismerkedhetünk meg egy teljesen más kultúra szokásaival. Csakhamar kiderül, hogy ezeknek a szokásoknak, hagyományoknak igen jelentős szerepük lesz a cselekményben. Az átkelés madarai ugyanis kicsit más szempontból vizsgálja a család jelentőségét a szervezett bűnözésben, mint a korábbi klasszikusok. Igen nagy szerepe van ugyanis a hitvilágnak, a spiritualitásnak. Ezt a különleges hangulatot tökéletesen hangsúlyozza ki a gyönyörű fényképezés. Minden beállítás hihetetlen precíz. Nem győztem ámulni a moziban. Cristina Gallego és Ciro Guerra egyébként számos jól ismert elemet felhasznál a műfajból, viszont teszik ezt rendkívül kifinomultan, és a fent említett dologgal teszik igazán egyedivé. Meg kell még emelnem a kalapom a színészek előtt, akik hihetetlen átéléssel keltették életre a karaktereket. Az átkelés madarai egy tökéletesen elmesélt felemelkedés és bukás története, melyet az tesz igazán drámaivá, hogy nem csak egy család sorsa van megpecsételve benne, hanem a hagyományoké is. Nem emlékeztet már rájuk semmi, csak a vándormadarak éneke.