Közösség

Vélemény:

 

69 Tenet

(2020)

Újító jellegű dolog volt 2020-ban a Tenet

 
Cruise Argus   2026.09.15 19:31
1

Entrópia és invertálás: két fogalom, melyet képbe hoz a nézőnél Christopher Nolan 2020-as sci-fi-thrillere, a Tenet (mely szó visszafelé olvasva is ugyanaz). Persze a film nem magyarázza el, csak sejteti, hogy a két fizikai fogalom mit takarhat. A lényeg: egy idegenek által adományozott technológia révén (ez az invertálás) képesek lehetünk emberek és tárgyak entrópia-irányának megfordítására. Ez olyan, mintha bizonyos tárgyak, később emberek időutazást tennének. Ebbe a kissé zavaros és áltudományos keretbe helyeznek el egy történetet, mely a következő: adott egy milliárdos, Sator (Kenneth Branagh), aki halálos beteg, és eldönti, hogy a birtokába került különleges technológia (invertálás) felhasználásával elpusztítja az egész világot. Ha ő elpusztul, akkor pusztuljon el mindenki más is. Tervéhez egy egész kis magánhadsereg áll rendelkezésére, temérdek fegyveressel. Csakhogy itt van Robert Pattinson és John David Washington, akik jól megakadályozzák (igaz, a legutolsó pillanatban) a gonosz terv megvalósítását. Kb. ennyi a lényeg. Negatívum a sok zavaros áltudományos halandzsa a filmben és a kevés, gyenge színvonalú akciójelenet. Ugyanakkor néhány alakítás nagyon jó, és kapunk egy újító jellegű sztorit.