Clint Eastwod nem titkolja, hogy erősen vonzódik a jazz muzsikához. Több filmjében a soundtrack formájában jelent meg, de ebben az életrajzi filmjében központi szerepet játszott. Charlie Parker (1920-1955) „minden idők legnagyobb szaxofonosa”, aki rövid életét „belefújta” a hangszerébe szuperszonikus gyorsasággal égette földi pályája gyertyájának mindkét végét. Szervezetét annyira elhasználta, hogy a halottkém három évtizeddel idősebbnek vélte a holttestét. Életrajzát felesége, Chan Parker is megírta az „Életem Esz-ben” című könyvében. A bebop stílus egyik megalkotójaként zenéje szerencsére megőrződött az utókor számára. Forest Whitaker zseniálisan állította elénk Parker alakját, teljes mértékben jogos a Cannes-i Filmfesztivál 1988-as „Legjobb színész” díja. Számomra csak Whitaker magyar hangjával voltak bajaim. Besenczi Árpád, a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház jelenlegi igazgatója igyekezetében erősen túljátszotta a hangalakítást, ami gyakran az érthetőség kárára vált. Külön ki kell emelni a film korhűségét, a füstös lokálok lüktető hangulatát remekül lehetett érzékelni. A 161 perces film a jazzért rajongók számára kötelező darab, a többieknek okozhat némi unalmat.
Clint Eastwod nem titkolja, hogy erősen vonzódik a jazz muzsikához. Több filmjében a soundtrack formájában jelent meg, de ebben az életrajzi filmjében központi szerepet játszott. Charlie Parker (1920-1955) „minden idők legnagyobb szaxofonosa”, aki rövid életét „belefújta” a hangszerébe szuperszonikus gyorsasággal égette földi pályája gyertyájának mindkét végét. Szervezetét annyira elhasználta, hogy a halottkém három évtizeddel idősebbnek vélte a holttestét. Életrajzát felesége, Chan Parker is megírta az „Életem Esz-ben” című könyvében. A bebop stílus egyik megalkotójaként zenéje szerencsére megőrződött az utókor számára. Forest Whitaker zseniálisan állította elénk Parker alakját, teljes mértékben jogos a Cannes-i Filmfesztivál 1988-as „Legjobb színész” díja. Számomra csak Whitaker magyar hangjával voltak bajaim. Besenczi Árpád, a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház jelenlegi igazgatója igyekezetében erősen túljátszotta a hangalakítást, ami gyakran az érthetőség kárára vált. Külön ki kell emelni a film korhűségét, a füstös lokálok lüktető hangulatát remekül lehetett érzékelni. A 161 perces film a jazzért rajongók számára kötelező darab, a többieknek okozhat némi unalmat.