Közösség

Vélemény:

 

69 Végtelen útvesztő 2. - Bajnokok csatája

(2021)

Végtelen útvesztő 2. - Bajnokok csatája

 
szabmarc   2021.10.04 12:33
0

Nagyon vártam már az első rész folytatását. A szabadulószobák szerelmeseként most sem igazán csalódtam, persze messze van a tökéletes alkotástól, de az elfogultságom a műfaj irányába nem enged erős kritikát megfogalmazni. Elképesztő tempóban száguldanak a történések, így szinte semmi idő nem jut az új karakterek megismerésére, a néző talán nem is igazán aggódik értük annyira, mint az előző részből már jól ismert szereplőkért. Zseniális a képi világa, szuperek lettek az új "szobák", végre megismerjük a mögöttes sztorit is, azonban én hiányolom, hogy nem bontották ki ennél sokkal jobban. Úgy éreztem, mintha 1,5 sebességen pörögne a film, és mintha lenne valami időkeret, ami miatt bele kell férjen 1,5 órába. Tetszett a végén a fordulat, ill. azt gondolom, nyitva maradt a kapu a folyatásra is, ami remélhetőleg már hibátlan lezárása lesz a történetnek.