A Gravitáció nem egyszerűen egy túlélőthriller, hanem a fizikai izoláció legszélsőségesebb formájának dokumentációja. A film hangdizájnja, vagy éppen a hangok teljes hiánya a legzseniálisabb eszköz: a külső, kozmikus némaság éles ellentétben áll a szkafanderbe zárt, ziháló emberi légzéssel. Lenyűgöző figyelni a test mozgását egy olyan közegben, ahol megszűnik a súly. A szkafander egy merev, szintetikus burok, ami életben tart, de közben el is vág a környezettől. A film legkatartikusabb pillanata számomra az utolsó jelenet, amikor a főszereplő végre újra a nedves, nehéz sárba markol, és szinte alig bírja el a saját testének súlyát. Engem a természet és a gravitáció nyers ereje tud a leginkább leföldelni; amikor a disszociáció miatt súlytalannak érzem magam, ez a fajta iszapos, nehéz valóság a legtisztább megváltás. Mesterien felépített alkotás a fizikai határok fontosságáról
A Gravitáció nem egyszerűen egy túlélőthriller, hanem a fizikai izoláció legszélsőségesebb formájának dokumentációja. A film hangdizájnja, vagy éppen a hangok teljes hiánya a legzseniálisabb eszköz: a külső, kozmikus némaság éles ellentétben áll a szkafanderbe zárt, ziháló emberi légzéssel. Lenyűgöző figyelni a test mozgását egy olyan közegben, ahol megszűnik a súly. A szkafander egy merev, szintetikus burok, ami életben tart, de közben el is vág a környezettől. A film legkatartikusabb pillanata számomra az utolsó jelenet, amikor a főszereplő végre újra a nedves, nehéz sárba markol, és szinte alig bírja el a saját testének súlyát. Engem a természet és a gravitáció nyers ereje tud a leginkább leföldelni; amikor a disszociáció miatt súlytalannak érzem magam, ez a fajta iszapos, nehéz valóság a legtisztább megváltás. Mesterien felépített alkotás a fizikai határok fontosságáról