Egy laza péntek esti agysejtporlasztásra vágytam. Találomra felütöttem a filmlistát, mikor megakadt a szemem a Transformers-filmen. Feltört mélyről az az erős érzés, amitől szinte kiszakad belőlem, hogy ez az! Megtaláltam. Gyorsan megtekintettem az előzetest és egyből leszűrtem belőle a lényeget: öldöklős tárlatvezetés a grafikai stúdióban. Tökéletes.
Már az első percekben érezni lehetett azt a nagyságot és magasztosságot, amit a filmkészítők beletettek az alkotásba. Ahogy bemutatták New York sötét oldalát, ahol minden koszos és laza, a főhőseink pedig szerencsétlen kis férgek a táptalajon, kajáért küzdve a befőttes üvegben. Nehéz sorsú emberek, akikből a néző alig várja, hogy hős váljon. Ahogy a generatív MI fejlődik, hamarosan beteljesedik a magányos meg nem értett hős sorsa: több robot barátja lesz, akivel cseveghet, mint ember. Most, hogy dióhéjban áttekintettük a történetet, ideje rákanyarodni a filmre.
Az elején még reménykedtem, hogy a pályakezdő munkanélküli kap valami rendes állást, hogy beszólhasson a főnöknek, de nem, munkanélküli maradt. Szerintem ez volt az egyik legnagyobb csavar a filmben. Aki többet látott bele a történetbe, annak szolgáljon ez figyelmeztetésül.
A rendezés stílusa olyan, hogy nem hagyja nyugodtan ülni a nézőt. Mindig történik valami, mindig zajlanak az események, mindig hullik, repül, mozdul valami. Ha teljesen unalmas jelenet is jön, akkor is van valami élet a vásznon. Nem hagyja, hogy elkalandozzunk, hogy levegyük a szemünket a vászonról. Sok hiperaktív bigyó pörög a képernyőn, nagyjából céltalanul és értelmetlenül. A modern látvány és lendület keveredik azzal az álmosító érdektelenséggel, amitől a közepén gyanút fog a néző, felébred benne a félelem, hogy ugye nem kell átélni a legbénább kliséket. Nincs jó hírem ezzel kapcsolatban.
Az első perctől volt bennem egy várakozás, hogy korunk kötelező PC-je (ez most nem az a számítógép, amit nagymamád tett az asztalra, hanem az LMBTQ vonal) hogyan jelenik meg a filmben, de megdöbbentő visszafogottsággal. Igazán kellemes csalódás volt. Végre találtak egy főhőst, aki kellően béna, kemény és hihetően alkalmatlan a feladatra, ezzel kiválóan alkalmas lett a szerepre. Anthony Ramos nem ma kezdte a színészkedést. Beugró volt jó sok sikeres alkotásban. Talán a múltja miatt került főszerepbe, talán másért. Jó helyre került. Komoly filmben nem biztos, hogy bármit rábíznék, de ebben a katyvaszban kiválóan teljesített.
Dominique Fishback tényleg Brooklynban született. A származásokra sok utalás van a filmben, amit kb. csak az érthet, aki ott él. Ő számomra teljesen hiteles volt a filmben, okozva ezzel egy erős diszkomfort érzést, mert az eddigi Transzformers női főhősök mind modellalkatú, kemény csajok voltak, ő meg csak egy átlagos New York-i, aki a filmben végig megmarad átlagosnak, nem fejlődik és még csak szerelmes sem lesz. Korunk átlagembere ő, aki átéli élete legnagyobb élményét egy nyaraláson, hogy aztán megmaradjon annak, aki volt.
Maga a grafika nagyon fura lett. Időnként hozza a maximális színvonalat, mind kidolgozottságban, mind stílusban, viszont időnként egyértelműen felbukkannak nagyon mű grafikai elemek, élesen kirajzolódó poligonokkal, széthullott felületekkel, árnyékolás nélkül. Olyan érzést nyújt, mint amikor akad a játék és kicsit lentebb vesz a részletezésből a program. Megjegyzem, a filmben semmi játékszerű nem volt, ez rendes filmnek készült.
A film után sem jöttem rá, hogyan tudták rábízni egy sikersorozat következő részét egy olyan rendezőre, akinek semmilyen kiemelkedő sikere nem volt eddig látványos filmekben, és az eddigi filmjei a karakterek nagyszerűségét és a valóság kapcsolatát vette alapul, ami tisztán látványra és mesekarakterekre épített filmben röhejes ötlet. Érződik ez a kettősség és ellentmondás a filmben, ahogy megpróbálja a kitalációt beemelni a jól ismert környezetbe, hogy úgy érezzük: bármelyik sarkon szembe jöhet egy jó fej robot, aki a kedvünkért annyira, de annyira emberi akar lenni, hogy ennél többet a szomszédunktól sem várhatunk.
A zenék elég jók voltak ahhoz, hogy ne lógjanak ki, de emlékezetes nem maradt. Aki bírja az időnkénti fülsiketítő dübörgést a moziban, annak egy imax élmény pont azt adja, amit várunk. Lenyűgöző képsorokat és tömény kétórás kikapcsolódást. Gondolkodásra nem lesz szükség.
SkyShowtime (2023.12.15.)
Nem sokkal azután járunk, hogy Űrdongó megérkezett a Földre. A fenevadak korának története ez, amelyben az autobotok és az álcák leszármazottai, azaz a Maximálok és a... több»
Szereplők: Peter Dinklage, Michelle Yeoh, Ron Perlman, Peter Cullen, Colman Domingo
