A folytatás igazán pazar lett, hiszen az előző részhez szorosan kapcsolódik, ami idáig igazából nem volt mérvadó ennél a sorozatnál. Most azt kell mondjam, elég jól sikerült. Akcióban bővelkedő, és a szokásos Archer-vonulat megjelenik, de valahogy mégis valami pluszt éreztem az egészben, és ez nem más, mint a "csapatmunka". Így már majdnem egy korrekt és sikeres nyomozóirodáról beszélhetünk, és reméljük, ez csak a kezdet. Hiszen a folytatás is azt mutatja, hogy ennek a történetnek még nincs vége. Igazából Archer és Lana kislányát mintha kivették volna ebből az évadból, de kíváncsi vagyok, mikor teszik be újra. :) Én csak ajánlani tudom mindenki számára, remek kikapcsolódás. Üdv, Yosi