Robert Zemeckis a Forest Gump elkészítése és zajos sikere után 3 évvel, 1997-ben rendezte meg következő filmjét, ami a Kapcsolat lett. Sikert aratott a jegypénztáraknál és az IMDb-n is, ahol jelenleg is (közel 300 ezer voks alapján) 75%-os film. A siker fő oka szerintem nagy részben a téma: egy fejlett, idegen civilizáció felveszi velünk a kapcsolatot egy hozzánk eljuttatott tervrajz alapján, mely egy szerkezet megépítését irányozza elő. Az emberiség legokosabb koponyáinak segítségével meg is épül az objektum, mely, mint kiderül, nem űrhajó, hanem egy kommunikációs gömb. Ebbe ül bele a főhősnő, Ellie Arroway (Jodie Foster), aki így sikeresen kapcsolatba is lép a földönkívüli civilizációval. Ám a kapcsolat homályos, és nem is hisznek a tudósnőnek. A film izgalmas, de kicsit csalódást is hoz a legvége. Semmit nem tudunk meg ugyanis az idegenekről. A film feszeget különleges kérdéseket is, mint például azt, hogy a vallás és Istenbe vetett hitünk segíthet-e megtalálni helyünket a világmindenségben. Értékelésem a filmre erős csillag, leginkább Jodie Foster alakítása miatt.