Közösség

Vélemény:

 

67 Magánbűnök, közerkölcsök

(1976)

Magánbűnök, közerkölcsök

 
Berto49   2017.07.20 21:30
0

Nem vagyok kimondottan Jancsó rajongó, elég sok filmjét nem is láttam, de ezt most az érdekesség kedvéért megnéztem. Észrevettem, hogy szakított a védjegyévé vált irdatlanul hosszú beállításokkal, a női és férfi meztelenségre, az erotikára tette a hangsúlyt. Annyit sikerült vele elérnie, hogy 1976-ban jelölték az Arany Pálmára, de nem nyert. Szerencsére, teszem hozzá, mert ez a soft-porno, mint műfaj tipikus darabja. Szó sincs a mayerlingi vadászkastélyban történt események magyarázatáról, még a legvadabb feltételezésekhez sincs köze, egyszerűen szép, erotikusan vonzó emberi testek filmre vitele volt a cél. A magyar rendezőzseninek tartott Jancsó megmutatta, hogy tud ő másként is filmet készíteni. A híre Magyarországon – tiltott gyümölcsként – azt a képzetet keltette, hogy újabb „remekmű” született, aztán 1980 után kiderült, hogy nagyobb a füstje, mint a lángja. Érdekes, hogy a rendező egyik legkedveltebb színésze, Balázsovits Lajos e film után nem vált a műfaj nemzetközi hírességévé, pedig testi adottságai erre adottak voltak.