Ez egy olyan amerikai film, amely elsősorban - nem véletlenül - a szereplők pazar játékával tűnik ki. Elsőként meg kell említeni a tényleges életkoránál jóval fiatalabb alakot játszó William Holden nevét, aki hitelesen alakítja a fiatal ide-oda hányódó volt egykori egyetemi focisztárt. Abba a kisvárosba ahová elvetődött egykori évfolyamtársát (Cliff Robertson, ő jóval később számomra legemlékezetesebb szerepében, a „Charly”-ban vált a kedvencemmé), keresi meg, de előtte megismerkedik a szépséges Magde nevű lánnyal (Kim Novak) és ez a találkozás hatással lesz a későbbi életére. Az ötvenes évek Amerikájának kisvárosi életével ismerkedhetünk meg, középpontban az évente megrendezett népünnepéllyel, amelyet pikniknek neveznek. A cselekmény mellékszála ugyan, de emlékezetes alakítást nyújt benne és sikerrel eléri célját az a lassan vénlánnyá öregedő Rosemary nevű tanítónő (Rosalind Russell, akit a maszkmesterek a „Pénteki barátnő” 15 évvel azelőtti motollaként pergő nyelvű Hildyjéből valóban hervadó, besavanyodott nővé varázsoltak). A néhány éves Cinemascope szélesvásznú rendszer, valamint a kitűnő színes technika, ha a cselekményében nem is nyújt túlságosan maradandó élményt, de a színészek és a látványosság miatt érdemes egyszer megnézni.
Ez egy olyan amerikai film, amely elsősorban - nem véletlenül - a szereplők pazar játékával tűnik ki. Elsőként meg kell említeni a tényleges életkoránál jóval fiatalabb alakot játszó William Holden nevét, aki hitelesen alakítja a fiatal ide-oda hányódó volt egykori egyetemi focisztárt. Abba a kisvárosba ahová elvetődött egykori évfolyamtársát (Cliff Robertson, ő jóval később számomra legemlékezetesebb szerepében, a „Charly”-ban vált a kedvencemmé), keresi meg, de előtte megismerkedik a szépséges Magde nevű lánnyal (Kim Novak) és ez a találkozás hatással lesz a későbbi életére. Az ötvenes évek Amerikájának kisvárosi életével ismerkedhetünk meg, középpontban az évente megrendezett népünnepéllyel, amelyet pikniknek neveznek. A cselekmény mellékszála ugyan, de emlékezetes alakítást nyújt benne és sikerrel eléri célját az a lassan vénlánnyá öregedő Rosemary nevű tanítónő (Rosalind Russell, akit a maszkmesterek a „Pénteki barátnő” 15 évvel azelőtti motollaként pergő nyelvű Hildyjéből valóban hervadó, besavanyodott nővé varázsoltak). A néhány éves Cinemascope szélesvásznú rendszer, valamint a kitűnő színes technika, ha a cselekményében nem is nyújt túlságosan maradandó élményt, de a színészek és a látványosság miatt érdemes egyszer megnézni.