Ebben a részben Caroline régi életébe pillanthatunk bele azáltal, hogy a fogsínét szeretné a régi otthonából elhozni. Mindez a kaland jól sikerül. Max-nek egy csodálatos élmény marad, a gazdag lányok luxuséletébe pillanthat bele, és ha már ott van, a fürdőkádat nem hagyja ki. Végül egy önfeledt partit rendeznek, ami után egy riasztás miatt gyorsba távozniuk kell. Azt gondolom, itt a lányok két személyiségén van a hangsúly, Caroline a gazdag, aki úgymond felad mindent, és Max, aki ugyan nem tűnik annyira csórónak, de élete biztosan viszontagságos volt, így megtanult élni ebben a világban. Ezzel kapcsolatban még Caroline édesapja is szerephez jut egy telefonhívás erejéig. Szóval igazából a két különböző személyiség barátnők lesznek, összecsiszolódnak, és kalandjaik most kezdődnek. Ez a ruhás mentés csak a kezdet. Poénokban nincs hiány, és ha nem is sokat, de kapunk érzelmeket is. Így megérdemli ez a rész is a négy csillagot. Remélem, a poénok és a történet vezetése marad ezen a „hőfokon”, és akkor azt kell mondjam, kaphatunk egy jó sorozatot. Remek kikapcsolódás húsz percben, csak ajánlani tudom. Üdv: Yosi