2019.06.13 13:55 Kóborló Olvasottság: <100x
5

Piros betűs nap a horror kedvelőinek

Péntek 13, a dátum, amit nemcsak a horrorfilmeket szeretők ismernek, hanem szinte mindenki, és erről a napról ezzel a dátummal szinte mindenkinek egy adott személy jut az eszébe, az pedig Jason Voorhees, a hokimaszkos erdei mészáros. Pedig az első Péntek 13, amit még 1980-ban készítettek, nem is Jasonról szólt, persze a gyilkosságok katalizátora ő volt, de mint gyilkos, ő itt még nem kezdi el véres és kegyetlen hadjáratát a Kristály-tó kemping fiataljai ellen, mégis annyira egybenőtt ez a több mint 10 részre duzzadt horrorsorozat az ő nevével, hogy már más filmeknél is halhattuk mint beugratós kérdésként azt hogy: "ki a gyilkos a Péntek 13-ban" (1996 Sikoly).

Pedig, ha jobban belegondolok a széria és a horrorikon Jason fejlődésébe, akkor csak részről-részre kapta meg azt a végleges formáját, amit most ismerhetünk. Hisz csak a második résztől kezdi meg a fiatal táborozók gyilkolását, a harmadik résztől láthatjuk a legalább annyira ikonikus kiegészítőjében (hokimaszk), és csupán a hatodik résztől válik természetfeletti, elpusztíthatatlan lénnyé. Sem a gyártó stúdió, a Paramount, sem pedig a film készítői nem úgy álltak neki a forgatásnak, hogy több filmet akarnak majd készíteni a Péntek 13-ból. A terv az volt, hogy készítenek egy erdei táborban játszódó gyilkolászós slashert, csak hát a közönség annyira vevő volt erre, hogy 1980-tól szinte négy éven keresztül érkeztek évről évre a folytatások, amelyeknek nagyon alacsony volt a költségvetésük, és ezeknek a sokszorosát termelték vissza, ráadásul a közönség is imádta ezeket a részeket. De hogy mi volt ennyire jó a Péntek 13 receptben, azt elég egyetlen mondattal leírni. Szinte minden téren érződött a végtelen profizmus rajta.

Piros betűs nap a horror kedvelőinek

A történetre egyáltalán nem mondanám azt, hogy rendkívüli és, hogy szinte soha nem készítettek ehhez hasonlót, mégis tökéletesen működőképes volt. Ehhez az egyik fontos dolog szerintem talán az volt, hogy igazán szépen lassan kezdték felépíteni a történetet, semmit nem kapkodtak el, mondhatni komótos tempóban halad. Engedi a nézőjének megismerni a karaktereket, sőt, megkedveltetni őket, ami egy túlélős horrorfilmnél mindig nagy pozitívum. Nem mondom, hogy karakterfejlődéseket is láthatunk ez idő tájt, de semmi problémám nem volt ezekkel az egyszerű, de mégis szerethető karakterekkel. Amiben viszont roppant erősnek éreztem a filmet már az elejétől kezdve, az a hangulatteremtése volt. Ezt két dologgal tudták nagyon jól elérni a készítők, az egyik a kamerakezelés, hogy rengeteg olyan kamerabeállítást használtak, ahol a kamera a gyilkos szemszögéből ismerteti meg az eseményeket, a másik pedig a zene. Harry Manfredini zeneszerzőnek sikerült egy horrorikonhoz mérhető klasszikus zenét készíteni, ami idővel annyira egybeolvadt a Péntek 13 filmekkel, mint maga Jason. Szóval a film technikailag (főleg a korához képest) kimagasló, és ide sorolnám még Tom Savini maszk- és trükkmester zseniális munkáját is. Szereplők terén is szépen teljesít a film, nincsenek benne színészi túljátszások, maximálisan élvezhetők az alakításaik.

Jómagam nagyon szeretem ezt a filmet, bizonyára vannak hibái is, de annyira nézeti magát, hogy én soha nem akadtam fenn ezeken a hibákon. Egy örök klasszikus nálam, amit bármikor újra és újra tudok nézni idővel.

67 Péntek 13  (1980)

horror | misztikus | thriller

Az elhagyatott nyári tábort ismét megnyitják, nem törődve azzal, hogy egykor kegyetlen gyilkosságok miatt kellett bezárni. Bár az ottani lakosok szerint a helyen még mindig átok... több»

5