A Második lehetőség – avagy egy lehetséges magyar címváltozatban Másolatok – egy rendkívül sűrű atmoszférájú, nyomasztó hangulatú film, amely egy kisember tragédiáját meséli el, miközben éles kritikát fogalmaz meg az "amerikai álomról" is. Arthur Hamilton, egy idősödő férfi szorongva, izzadva ül egy vonaton, miután egy titokzatos ember egy cetlit adott át neki. Ezzel a rejtélyes nyitánnyal belépünk a borzalmak világába, ám ebben az esetben John Frankenheimer ügyesen játszik a történettel, hiszen a néző jóval kevesebbet tud az ügy hátteréről, mint a főszereplő, így kíváncsian figyelheti, vajon mi is lehet ennek a szorongásnak az oka. (Persze már a főcím is nagyon szokatlan, a torz optikával készített felvételek valami titokzatosságot, komorságot sejtetnek, olyan, mintha egy kábítószeres "utazásban" vennénk részt.) A főhős arcáról készített felvételek jól visszaadják a karakter tépelődését, és sejthetjük, hogy valami súlyos dologról van szó.
A film első fél-háromnegyed órája csak fokozza a feszültséget, egyes pillanatokban már szinte elviselhetetlenné erősítve azt, és olyan képi megoldásokkal megdöbbentve a nézőt, amelyek még ma is szokatlanoknak tűnhetnek; nem is csoda, hogy a 60-as években mindezt értetlenül fogadta a közönség, és a film gyakorlatilag megbukott. Megismerhetjük Mr. Hamilton unalmas, szürke életét, magányát, boldogtalanságát, egyúttal azonban az állítólag csodálatos amerikai életforma árnyoldalait is megláthatjuk. Mr. Hamilton sokáig őrlődik, mígnem fény derül a nagy titokra: egy megfiatalító kezelésen eshet át, és teljesen új életet kezdhet. Ezt követően egyre elképesztőbb jelenetek sorjáznak, és eljutunk egy kafkai ihletettségű, szürrealista toronyházba (nem mellesleg a főszereplőt egy húsoskocsi hátuljában szállítják oda, és a cég "fedőszerve" is egy húsüzem, ami véleményem szerint eléggé jól szimbolizálja a cég módszereit és eszmevilágát), ahol "rábeszélik" Mr. Hamiltont (kevésbé diplomatikusan megfogalmazva: megzsarolják őt), hogy tegye meg a döntő lépést, hiszen nincs visszaút, s mindezt megelőzi egy vízió (?), amikor is főhősünk egy torz látószögben ábrázolt térben kóvályog, egy felejthetetlen jelenetsorban, amely valószínűleg értetlenséget és nemtetszést válthatott ki a korabeli nézőseregben. Idővel persze a főszereplő is ráébred arra, hogy korábbi élete csupa hazugság volt, nincsenek barátai, és a családjának sem igazán fontos, így rászánja magát az átalakításra, csakhogy ehhez meg kell rendezni a halálát.
A műtétet követően kezdődik a film talán kissé döcögős szakasza, aminek a hibáját abban is látom, hogy Rock Hudsonra osztották a fiatalabb kiadású Hamilton – alias Antiochus Wilson – szerepét; számomra nem igazán volt túl meggyőző. Annak ellenére, hogy a történet igen komoly kérdéseket boncolgat (megőrizhető-e a fiatalság, lehet-e új életet kezdeni, lehet-e új életet kezdeni mások becsapása és mások halála árán), szerintem ebben a lassabb részben kicsit eltompítja a néző érdeklődését, a film már nem nyeri vissza azt a feszültséget, amit az első etapban érezni lehetett. Úgy érzem, a túlságosan is aprólékos életmód-ábrázolás nagyon lelassítja a történetet, és jóval kevesebb az a különleges operatőri kameramunka, ami olyannyira egyedivé teszi az első "felvonást'". Persze vannak jó momentumok a film e középső szakaszában is, pl. a bacchanália bemutatása, a Wilson házában rendezett parti, vagy éppen az a néhány perc, amikor Wilson/Hamilton hazalátogat és ráébred arra, hogy a felesége is még életében elhidegült tőle, és, hogy gyakorlatilag semmije sem maradt, hiszen a régi életéhez nem térhet vissza, az újban viszont képtelen jól érezni magát. Így a történet Wilson/Hamilton férfiúi megsemmisülésének is az ábrázolása, hiszen e tekintetben sem tud értékes tagja lenni a közösségnek, és a múltban sem igazán volt az, hiszen a felesége is távolságtartóvá vált. (Viszont, ha így nézzük a dolgot, valahol mégiscsak telitalálat Hudson szerepeltetése, hiszen egyrészt ő volt az egyik hollywoodi férfiideál, tehát egy kudarcos életű férfi szerepében megmutatkozni picit szarkasztikus felhangokkal bír, másrészt viszont megemlíthető az ő titkolt, de bizonyos körökben mégis többé-kevésbé ismert homoszexualitása, ami megint csak nem a macsó férfiasság szinonimája.)
A néző a film második felében nyomon követheti Wilson/Hamilton teljes széthullását és összeomlását, az identitás tökéletes elvesztését, a főhős kiábrándulását, a totális reménytelenséget és a kiúttalanságot, a paranoid és skizoid helyzetet. Ennek a szakasznak erőssége a társadalomkritika, a semmittevésben megcsömörlő, unatkozó, céltalan, hedonista "felső tízezer" életmódjának könyörtelen leleplezése, amelyhez a főszereplő nem tud alkalmazkodni, noha eleinte megpróbál beilleszkedni. Végül szeretne egy újabb átalakítást, ám a bürokrácia és a titokzatos cég útvesztői elkerülhetetlenül baljós véget jósolnak, ám talán úgy is értelmezhetjük a film befejezését, hogy ez az egyetlen lehetséges és egyedül üdvözítő kiút a kutyaszorítóból. A néző egy rendkívül nyomasztó és torokszorítóan fájdalmas finálé szemtanúja lehet, amely még ma is megdöbbenti a közönséget, és, ha belegondolunk, a helyzet az elmúlt évtizedekben sem lett jobb, sőt. A multik ugyanúgy lenyelik az egész világot, az emberek vagy megpróbálnak szembenézni azzal, amit nem lehet megérteni, vagy elmenekülnek a valóság elől, miközben az elithez tartozók manapság is gyakran másokra fittyet hányva élvezkednek a maguk kényelmes kis pocsolyájában. Arról már ne is beszéljünk, hogy a technika fejlődése mintha igazolná az alkotók korabeli félelmeit, ma már gyakorlatilag beláthatatlan távlatok állnak nyitva az orvostudomány előtt, akár jó, akár rossz értelemben véve. Wilson/Hamilton története az amerikai álom rémálommá való átalakulását is szimbolizálja, és a megdöbbentő zárlattal arcul is csapja a nézőt, aki a stáblista alatt csupán bambán mered maga elé, és képtelen felocsúdni az átélt iszonyatból.
Frankenheimer rendezői meglátásai mellett érdemes még kiemelnünk James Wong Howe ma is lenyűgözőnek tartható operatőri munkáját, illetve a zeneszerző, Jerry Goldsmith is sokat tett azért, hogy a nézőnek felkavaró és nyugtalanító élményben lehessen része. Az együttműködésük eredményeként egy még ma is sokkoló és elkeserítő (és elkeserítően aktuális) film született meg, amelyet a fentebb kifejtett bíráló megjegyzéseim ellenére is a legjobbak között tartok számon; kár, hogy idehaza nem kapott túl nagy nyilvánosságot, noha az kétségtelen, hogy nehezen befogadható és megszerethető alkotásról beszélünk. Feltehetjük magunknak a kérdést, hogy nem vált-e már mindez valósággá, hogy eljön-e az az idő, amikor ez a történet nem lesz éppen aktuális, és hogy vajon kinek van jobb sora: a mocsokban dagonyázó elitnek, a hozzájuk csatlakozni akaróknak vagy azoknak, akik minderről mit sem tudva élik a maguk szürke életét. A választ megadni talán nem is olyan könnyű, mint amilyennek tűnik.
86 Második lehetőség (1966)
Egy életunt bankárnak üzeneteket küld halottnak hitt barátja. Kiderül, hogy nem is halt meg, hanem egy társaság új személyazonosságot adott neki, miután megrendezték halálát.... több»
Szereplők: Rock Hudson, Will Geer, John Randolph, Nedrick Young, Jeff Corey
