Közösség

Vélemény:

 

76 A világ legrosszabb embere

(2021)

Történet a szeretetről,a lelki szabadságról és erkölcsi kérdésekről!

 
BRANTON   2022.06.06 13:52
0

Joachim Trier rendező neve számomra eddig ismeretlen volt. Erről a filmről tavaly hallottam először, de semmi nem vitt rá, hogy megnézzem. Eljött a tegnap este, unatkoztam… Na mondom, akkor nézzük! Milyen jól tettem! Hatalmas élmény volt, hogy lehet ilyen szókimondó és groteszk alkotással találkozni mostanság, aminek hatalmas szíve van. A történet igazából hétköznapi is, meg nem is. A színészek, leginkább a főszereplőt játszó színésznő, Renate Reinsve fantasztikus! Ez a film tele van emlékezetes jelenettel, főleg a közepétől kezdve. Itt nem az van, hogy az eleje jól indul, s majd hanyatlik. Itt az a helyzet, hogy egyenesen nő a minőség, a játékidő előrehaladtával. Az utolsó 20 perc pedig kifejezetten kimagasló. Az egyébként biztos, hogy kell hozzá egy hangulat, hogy ezt élvezni tudja az ember. Viszont, ha rá tud hangolódni a néző, el tudja fogadni, hogy egy átlagtól eléggé erőteljesen eltérő alkotásról van szó, akkor ez egy nagyon jó, emlékezetes élmény lesz. Úgyhogy adok is rá 5 csillagot, hiszen így kell egy nagyon egyedi és jó dolgot összehozni.