Julie egyre jobban elveszve evickél az élet tengerén, miközben a valód szerelmet keresi. A fiatal nő életének négy évét ismerhetjük meg, ahogy megpróbálja megtalálni és megismerni önmagát, miközben szeretne igazi karriert is építeni.
Az Oslo, augusztus és a Thelma rendezőjének, Joachim Trier… több»
Joachim Trier filmjének elsöprő sikere nem véletlen Cannes-ban, ahogyan a 2 Oscar-díj jelölése sem. Julie, a fiatal felnőttek modernkori kihívásaival küzdő lány története csontig hatolóan őszinte, megrázóan emberi és minden másodpercében átélhető. T... teljes kritika»
Nem egészen tudtam, hogy miről fog szólni a film. Csak sejteni lehetett az előzetes alapján. A stílusát sem lehetett behatárolni előre, de talán a film megnézése után sem. Romantikus filmnek tűnő művészfilm, de nem az a nagyon elvont, érthetetlen, megfoghatatlan fajta. Az utóbbi időben sok ígéretes norvég alkotást láttam. A világ legrosszabb embere már a történetvezetéssel is felhívta magára a figyelmet. Prológus, 12 fejezet, majd epilógus, amit már a film elején elárulnak, tehát nem éri meglepetésként a nézőt. Ilyen aspektusban még nem láttam a szeretetet, szerelmet megmutatni. A legjobb szó talán rá a furcsa, de nem az a zavaró furcsaság, bár helyenként igen meghökkentő volt. A főszereplő útkeresése, hibái nagyon emberivé tették őt és életszagúvá a történetet. Nem egy hibátlan ember életét mutatták be. Nem rossz ember az, aki még 30 évesen sem tudja, mit szeretne vagy épp egyik kapcsolatból átlép egy másikba. Sok-sok művészi megoldás volt, amelyek még egyedibbé tették a filmet. Szerettem a különleges zenét. Hogy Oscart nyer-e, azt kíváncsian várom.
A hozzászólás cselekményleírást tartalmazhat!
Különleges film, elég sokféle érzést váltott ki belőlem. Leginkább a mostani harmincas, negyvenes, esetleg még a húszas éveikben járó nőknek szól, ha elég érettek hozzá. Adott egy harmincéves lány, aki előtt mintaként lebeg az édesanyja, nagymamája, ... több»
A hozzászólás cselekményleírást tartalmazhat!
Norvégia Oscar-díjra nevezett filmje Godard modern alkotásaihoz mérhető, női nézőpontú társadalmi tabudöntögetés. A hősnő fejezetekre tagolt története során a tőle elvárt karrier, stabil párkapcsolat és gyermekvállalás kötelezettségeinek béklyóitól p... több»
Egy kiváló alkotás, ami se nem túl kommersz, se nem túl művészi. Emberi, annak minden bájával és fájdalmával. Méltán kapta meg a színésznő a legjobb női főszereplő elismerést. Csak ajánlani tudom a filmet! :)
Joachim Trier rendező neve számomra eddig ismeretlen volt. Erről a filmről tavaly hallottam először, de semmi nem vitt rá, hogy megnézzem. Eljött a tegnap este, unatkoztam… Na mondom, akkor nézzük! Milyen jól tettem! Hatalmas élmény volt, hogy lehet ilyen szókimondó és groteszk alkotással találkozni mostanság, aminek hatalmas szíve van. A történet igazából hétköznapi is, meg nem is. A színészek, leginkább a főszereplőt játszó színésznő, Renate Reinsve fantasztikus! Ez a film tele van emlékezetes jelenettel, főleg a közepétől kezdve. Itt nem az van, hogy az eleje jól indul, s majd hanyatlik. Itt az a helyzet, hogy egyenesen nő a minőség, a játékidő előrehaladtával. Az utolsó 20 perc pedig kifejezetten kimagasló. Az egyébként biztos, hogy kell hozzá egy hangulat, hogy ezt élvezni tudja az ember. Viszont, ha rá tud hangolódni a néző, el tudja fogadni, hogy egy átlagtól eléggé erőteljesen eltérő alkotásról van szó, akkor ez egy nagyon jó, emlékezetes élmény lesz. Úgyhogy adok is rá 5 csillagot, hiszen így kell egy nagyon egyedi és jó dolgot összehozni.
A film összbevétele 7 153 579 dollár volt (imdb.com), míg a magyarországi piacon 54 823 175 forintot termelt. A hazai mozik összesen 35 501 mozijegyet értékesítettek a produkcióra.
Anders Danielsen Lie karrierje legkiemelkedőbb alakításának tartják a filmben nyújtott színészi teljesítményét.
(csd)Joachim Trier elmondásai szerint a filmben női szemszögből kívánták reprezentálni a meztelenséget, mivel ilyen képet legtöbbször férfi perspektívából láthatnak a nézők.
(csd)Peter Bradshaw a The Guardian magazinnak adott interjújában a Cannes-i Filmfesztivál legjobb darabjának nevezte a filmet.
(csd)Szeretnéd használni a Mafab értékelését a weboldaladon?
Használd ezt a HTML-kódot »