Közösség

Vélemény:

 

35 Elk*rtuk

(2021)

Politikai thriller a közelmúlt eseményeiről

 
Tanovszky   2021.10.30 16:01
4

Kicsit félve kezdtem neki ennek a filmnek. Sok harmatgyenge, amatőr szintű magyar filmet láttam már, és egy ideje alig merek megnézni párat. Gyengébbre számítottam, de meglepett, hogy mennyire színvonalas lett ez a film. Ez egy teljesen nézhető, izgalmas, látványos politikai thriller tisztességes rendezéssel és színészi játékkal, nincs vele semmi baj, sokkal rosszabb filmeket is magasabbra pontoznak. Csak hát bizonyos illetőknek csípi a szemét az igazság. Nehéz megfelelő értékelést találni, mert az akkori miniszterelnök trolljai az első napon hirtelen lehúzták a filmet mindenhol. Azt akarják, hogy felejtsük el 2006 szörnyű napjait. Azt akarják, hogy a fiatalok ne nézzék meg ezt a filmet. Én nem is értem, a lehúzóknak mi a szándékuk, szerintük vajon teljesen rendben van, hogy ilyen dolgok történtek, és próbálják igazolni? Aki most ellenzéki, azoknak bizony fáj a szembesítés. És aki filmet mer csinálni róla, azt le kell gyalázni, világos. Nagyon fontos ez a film a fiatalabb generáció számára, a szülők mutassák meg a gyerekeiknek! Mindez dokumentált, igaz történelem. Nyilván nem dokumentumfilm, hanem játékfilm. Ahogy az amerikai történelmi filmeknél megszokhattuk, egyes részek dramatizálva, feltuningolva vannak. Érdekes, azok miatt nem hisztiznek a mostani trollok. A filmben nincs szó a jelenlegi kormányról, tehát mitől is propaganda?

 
Interfectorem Sabnock 2022.04.18 17:22
2

Öreg cimborám. Te vagy a fizetett troll. Megint csalással nyertetek, az összes ork, és nyugger rátok szavazott, kis cimbim.
Meredhet majd a szemed,a kenyér, meg a hús árán orbánkám!!!

 
picurka 2022.08.17 21:42
0
A felhasználó kitörölte a hozzászólását.
 
johndoe83 2021.11.19 01:31
2

Mennyit kaptál ezért a kommentért a párttól? Adták a csomaggal együtt? Akkor gondolom kicsit kevesebb járt, mert nem kellett \"gondolkodni\" annyit.

 
Interfectorem Sabnock 2021.11.20 23:31
0

béla 2...
Most már felveheted a kolompért !!!
:)