Közösség

Vélemény:

 

70 Jó reggelt, Babilónia

(1987)

Katedrálisok helyett monstre filmek díszletei

 
Berto49   2019.07.15 00:10
0

A mozi története gyakran előforduló téma a filmkészítők körében. Elég, ha visszaemlékezünk Tornatore 1988-as „Cinema Paradiso” című munkájára, amely egy csodálatos történet a filmek nyújtotta varázslatról. Ez a film pedig az 1910-es évek Hollywoodjába repít bennünket. Története szerint az akkor már elismert rendező, David Wark Griffith az 1914-ben készült olasz „Cabiria” című film hatására elkészítette a „Türelmetlenség” című opuszát. Mindig is érdekelt a film (h)őskora, gondolom, hogy nem jártak túlságosan messze a valódi eseményektől. A film díszleteinek megalkotói között volt Andrea és Nicola, a két olasz bevándorló kőfaragó. Apjuk csődbement vállalkozása miatt hagyták el hazájukat és jutottak el az „Óperenciás tengeren” túlra, ahol felváltva sikerek és kudarcok kísérték sorsukat. A történelem is közbeszólt életük alakulásába. Szinte magától adódott, hogy a „Letört bimbók” megnézése után egy másik Griffith-film születésének körülményeiről szóló darabot nézzek meg, de mellette egy érzelmes, jó színészek által prezentált történettel lettem gazdagabb.