Végre egy élőszereplős Disney-remake, amibe nem igazán lehet belekötni. Nincs körülötte perpatvar a főszereplők személye (vagy bőrszíne) miatt. Dwayne Johnson azon szerencsések egyike, aki eljátszhatott egy olyan szerepet, aminek először csak a hangját adta. Végig látványos és igazi meseszerű volt az egész. Gyönyörű a helyszín. A főszereplő lány is jól játszott. A többi részt is várjuk élőszereplős változatban. Az öt évesem is kibírta nagyobb mocorgás nélkül. Haha, Dwayne Johnson végre legalább olyan izmos, mint amilyen szeretne lenni. Annak köszönhetően, hogy egy negyvenkilós installációt kellett magára vennie, amiben azért elég nehéz lehetett mozognia. De ebből a filmben semmi sem tűnik fel. A történet persze ugyanaz, mint az eredeti mesében, de ezek a mesék azért is nagyon jók, mert gyerekek és felnőttek is szívesen nézik meg akár sokadjára is. És ugyanúgy elvarázsol minden egyes perce. Ja, és a lényeg, hogy a gyerekeknek is nagyon tetszett, pedig ők is látták már az eredetit. Nézzétek meg! #motorcity