A Kiút a sötétségből egy adaptáció, az alapja Daniele Mencarelli azonos című regénye, amely hazájában, Olaszországban elég nagy figyelmet és több díjat is kapott.
Bizonyára, nagyon megosztó lesz az alkotás, mert kell hozzá elég kitartás és kíváncsiság, hogy a lassú tempó elvigyen egy igazi elgondolkodtató, mérhetetlenül humanista történetbe, amelynek hangulatai napokig velünk maradnak.
A főhős, Daniele, a 20-as évei elején járó fiatal fiú.
Az első évadban minden egyes rész 1 nap a hétből, amelyet Daniele egy pszichiátriai osztályon, kényszerkezelésen tölt.
Itt kapunk betekintést a fiú, a további 5 szobatársa, valamint a női osztályon fekvő Nina életébe is.
A sorstársak között igaz barátság és szerelem alakul ki.
A második évad két évvel később játszódik, ahol már 1 rész egy teljes hetet ölel fel.
Ugyanabban a kórházban, csak nem mint beteg, hanem mint ápoló tölti a napjait Daniele.
Vajon hogy birkózik meg a sok fájdalommal és az ezt kiváltó empátiával? Túl tud lendülni rajta, és erős lesz, vagy visszakerül lelkileg és fizikailag a kezelt betegek közé?
Az ilyen műfajt én nagyon kedvelem.
A Kiút a sötétségből egy adaptáció, az alapja Daniele Mencarelli azonos című regénye, amely hazájában, Olaszországban elég nagy figyelmet és több díjat is kapott. Bizonyára, nagyon megosztó lesz az alkotás, mert kell hozzá elég kitartás és kíváncsiság, hogy a lassú tempó elvigyen egy igazi elgondolkodtató, mérhetetlenül humanista történetbe, amelynek hangulatai napokig velünk maradnak. A főhős, Daniele, a 20-as évei elején járó fiatal fiú. Az első évadban minden egyes rész 1 nap a hétből, amelyet Daniele egy pszichiátriai osztályon, kényszerkezelésen tölt. Itt kapunk betekintést a fiú, a további 5 szobatársa, valamint a női osztályon fekvő Nina életébe is. A sorstársak között igaz barátság és szerelem alakul ki. A második évad két évvel később játszódik, ahol már 1 rész egy teljes hetet ölel fel. Ugyanabban a kórházban, csak nem mint beteg, hanem mint ápoló tölti a napjait Daniele. Vajon hogy birkózik meg a sok fájdalommal és az ezt kiváltó empátiával? Túl tud lendülni rajta, és erős lesz, vagy visszakerül lelkileg és fizikailag a kezelt betegek közé? Az ilyen műfajt én nagyon kedvelem.