Szépen elkészített, realisztikus sorozat, a két főszereplő, Guy Pearce és Damian Lewis egészen kiváló alakításával. Aki teheti, eredeti hanggal nézze, mert akármennyire is remek színészek kölcsönözték a hangjukat, nem túl jól sikerült a szinkron. Nagyon szép képek is vannak benne (különösen tetszettek bizonyos városképek, amik úgy voltak fényelve, mintha 60-as évekbeli képeslapot látnánk). Van benne egy-két apró baki (pl. a 60-as években a berlini falnál sorban álló négyütemű Trabant, amire még úgy 25 évet kellett várni, a Warsawa autók nagyszámú jelenléte Moszkvában, vagy említhetnénk Dr. Thomast, aki szerszámosládával a kezében jön be a kertészkedésből), de ettől még élvezhető lenne. (Innentől kicsit spoileres lehet!) Ami viszont sajnos levesz a színvonalból, az Mrs. (és Mr.) Thomas figurája: teljesen irreálisak szegények. Mrs. Thomas nyilvánvaló dramaturgia szerepe (a „hátteret” megvilágító beszélgetések) mellett kaphatunk szentimentális lelkizést, émelyítő turbékolást a férjével (amit a két színész a kölcsönös szimpátia teljes hiányával ad elő), és persze az elmaradhatatlan PC-t, mégpedig olyan erőltetett és suta módon, hogy már megint inkább röhejes, mintsem „társadalmilag hasznos”.
Szépen elkészített, realisztikus sorozat, a két főszereplő, Guy Pearce és Damian Lewis egészen kiváló alakításával. Aki teheti, eredeti hanggal nézze, mert akármennyire is remek színészek kölcsönözték a hangjukat, nem túl jól sikerült a szinkron. Nagyon szép képek is vannak benne (különösen tetszettek bizonyos városképek, amik úgy voltak fényelve, mintha 60-as évekbeli képeslapot látnánk). Van benne egy-két apró baki (pl. a 60-as években a berlini falnál sorban álló négyütemű Trabant, amire még úgy 25 évet kellett várni, a Warsawa autók nagyszámú jelenléte Moszkvában, vagy említhetnénk Dr. Thomast, aki szerszámosládával a kezében jön be a kertészkedésből), de ettől még élvezhető lenne. (Innentől kicsit spoileres lehet!) Ami viszont sajnos levesz a színvonalból, az Mrs. (és Mr.) Thomas figurája: teljesen irreálisak szegények. Mrs. Thomas nyilvánvaló dramaturgia szerepe (a „hátteret” megvilágító beszélgetések) mellett kaphatunk szentimentális lelkizést, émelyítő turbékolást a férjével (amit a két színész a kölcsönös szimpátia teljes hiányával ad elő), és persze az elmaradhatatlan PC-t, mégpedig olyan erőltetett és suta módon, hogy már megint inkább röhejes, mintsem „társadalmilag hasznos”.