Közösség

Vélemény:

 

51 A kerítőnő

(2023)

Hűtlen Férfiak Börtöne

 
szemtelen   2023.04.30 00:25
0

A film kitalált ötlete (párkeresés) és a megvalósítás között óriási szakadék tátong. Kiváncsiságból vágtam bele, és szokásaimhoz híven, ha már belekezdtem végig is néztem. Folyamatos rejtvény és rejtély volt a film számomra, és elég hamar kezdtem hülyének érezni magam, hogy erőltetem a befejezésig. Alapvetően egy mesével kezdődik, ahol egy nő problémáit hallgatjuk, aki szenved a férjétől. Majd balra jobbra kicsapongva megfogalmazódik az a koncepció, hogy a hűtlen férfiakat nem is akarják jóvá változtaani, hanem zombikká kell őket tenni, mert az jobb, mint egy tudatos férj. Ekkor már nagyon kapaszkodtam a karfába, mert közben szilánkosra roppant a lelkivilágom... A film hangvételének visszafogottságához hasonlóan a teljes szereplőgárda teljesítménye visszafogott és hangsúlytalanul unalmas. Filmnézés közbn a tájékozatlanság érzése vagy az elmémbe vetített furcsa képek képzete teljesen esélytelen volt, hogy bármiféle tartós hatást elérjenek bennem. 81 perc önfegyelem után megállapítottam, hogy a szaúd-arábiai filmek még annál is távolabb állnak tőlem, mint előtte azt gondoltam, de akinek sok ideje van ilyesmire, olvasson utána a szaúdi a nők helyzetéről most abban az országban...