Ellentétben sok negatív kritikával, számomra a 28 évvel később kifejezetten működött. Nem próbálta utánozni az előző részeket, hanem teljesen más világot teremtett, és pont ez adta a frissességét. Nyers, brutális és okosan felépített történetet kaptunk, amely új irányt nyitott, miközben hű maradt a „sorozat” szellemiségéhez. A karakterek motivációi és cselekedetei érthetők voltak, még akkor is, ha néha vitatható döntéseket hoztak. Spike figurája különösen erős lett: a fiút alakító színész remekül hozta a gyermeki, de a körülmények miatt korán felnőni kényszerülő szereplőt. Ralph Fiennes pedig egy tőle szokatlan, spirituális és kissé őrült szerepben brillírozott, ritka és emlékezetes alakítás volt. A film egyik legerősebb eleme a zene és a hanghatások voltak. A folyamatosan pulzáló, feszült atmoszférát tökéletesen erősítették, a bevillanó képek pedig sosem engedték, hogy a néző kényelmesen hátradőljön. A feszültség végig kitartott, és egészen a fináléig fenntartotta az érdeklődést. Pozitív meglepetés volt az is, hogy több jelenetben teljesen más történt, mint amire számítani lehetett, a kiszámíthatóság helyett így igazi fordulatokat kaptunk. Ez tette igazán élővé és izgalmassá a filmet. Összességében a 28 évvel később nemcsak méltó folytatás, hanem egy bátor újragondolása is a történetnek. Más, mint az előző részek – de nem gyengébb.
Ellentétben sok negatív kritikával, számomra a 28 évvel később kifejezetten működött. Nem próbálta utánozni az előző részeket, hanem teljesen más világot teremtett, és pont ez adta a frissességét. Nyers, brutális és okosan felépített történetet kaptunk, amely új irányt nyitott, miközben hű maradt a „sorozat” szellemiségéhez. A karakterek motivációi és cselekedetei érthetők voltak, még akkor is, ha néha vitatható döntéseket hoztak. Spike figurája különösen erős lett: a fiút alakító színész remekül hozta a gyermeki, de a körülmények miatt korán felnőni kényszerülő szereplőt. Ralph Fiennes pedig egy tőle szokatlan, spirituális és kissé őrült szerepben brillírozott, ritka és emlékezetes alakítás volt. A film egyik legerősebb eleme a zene és a hanghatások voltak. A folyamatosan pulzáló, feszült atmoszférát tökéletesen erősítették, a bevillanó képek pedig sosem engedték, hogy a néző kényelmesen hátradőljön. A feszültség végig kitartott, és egészen a fináléig fenntartotta az érdeklődést. Pozitív meglepetés volt az is, hogy több jelenetben teljesen más történt, mint amire számítani lehetett, a kiszámíthatóság helyett így igazi fordulatokat kaptunk. Ez tette igazán élővé és izgalmassá a filmet. Összességében a 28 évvel később nemcsak méltó folytatás, hanem egy bátor újragondolása is a történetnek. Más, mint az előző részek – de nem gyengébb.