Meglepett, hogy az IMDb 8,2 pontra értékeli, noha én csak úgy tudtam megnézni, hogy a felétől folyamatosan beletekertem (többször is), ezzel felgyorsítva magam számára a filmet. Ennek legfőbb oka, hogy rettenetesen unalmas és vontatott az egész. Lassan bontakozik ki már az alapprobléma is: veszélyben a Nap, és ezzel a Föld épsége is, így egy öngyilkos küldetésre kell indítani egy háromfős csapatot egy nagyon távoli bolygórendszerhez. A kis csoport vezetője, Grace (Ryan Gosling) egyedül marad azonban. Megismer viszont egy kutya méretű kis kőpókot, mely végig társa és segítője lesz abban, hogy megmentse a Földet. Körülbelül röviden-tömören ennyi a lényeg. Kapunk vicces jeleneteket, humoros párbeszédeket, de sajnos alapjaiban gagyi az egész. A film írója az Andy Weir, aki a zseniális Mentőexpedíciót is írta 2015-ben. A két film azonban nagyon más, leszámítva a két főhős magányosságát és humorát. Értékelésem azonban a gagyi sztori és a vontatott, unalmas kivitelezés miatt nem lehet több 60 százaléknál.