Nem tudom, honnan jött ez a BenDavid Grabinski, de zseniálisan nyomja! Amit csinál az 5 csillagot is megérdemelne, de tekintettel kell lennem arra, hogy ez akárhogy is, de csal egy popcornmozi, igaz, hogy abból igen jó.
Az első negyedén türelmesen és figyelmesen essetek át, a többi már magától értetődő lesz, nem szabad megijedni az elején felmerülő, agymunkát igénylő rejtélyektől.
A ritmus elképesztő, a cselekmény pörgős és akciódús, a fényképezés látványos, a zenék 10/10-esek, a szövegek poénosak, Vince Vaughn meg szuperjó a kettős szerepében. Ebben is játszik Dolph Lundgren, úgy fél percig, úgy látszik, a jövőben cameo szerepekből kívánja fenntartani magát.
A cselekmény alapja iszonyúan banális, közhelyes és elcsépelt - lenne. Viszont az időgépes kiegészítéssel ez nagyrészt lényegtelenné válik. Ez akár előnyére is válhat a filmnek, mert garantáltan nem fogunk emlékezni az egészre, így pár évente simán elő lehet majd kapni, ha épp egy laza szórakozásra vágyunk. A cselekmény itt pont annyira mellékes, mint a Különben dühbe jövünk című filmben. Azt se amiatt néztük régen, hanem azért, mert Bud Spencer és Terence Hill pofonokat osztogatott, de előtte Spencer csóválta a fejét ha megzavarták.
Ha egy és háromnegyed órányi tökéletes kikapcsolódásra van szükségetek egy fárasztó nap végén, akkor ez az akcióvígjáték tökéletes választás lesz a megjegyezhetetlen és fura címe ellenére.