Közösség

Vélemény:

 

NA Egy céltalan ember

(2025)

Egy céltalan ember, akinek célja lesz

 
Br623   2025.08.23 21:57
0

Azért ez a török film rögtön úgy kezd, hogy “belédrúg” egyet, amikor a főszereplő gyermekként a bátyja miatt/ helyett kerül javítóintézetbe majd börtönbe. Utána ugrunk egyet és a szabadulásakor láthatjuk, hogy mennyire nehéz újrakezdenie (vagyis nála elkezdenie) az életet a börtön után. Kilátástalan helyzetében még csőstül jön a baj és az unokahúga is az ő gondja lesz, döntenie kell, hogy idegenek kezébe adja, vagy ő gondoskodik róla. De ez az angyali gyermek képes rá, hogy megmentse az életét, segítségével kétszer annyira próbálkozik, hogy sikerüljön összeszednie magát. A gyermek segít neki otthont találni. Így kettős a film, ami a főszereplővel történik, azon elborzadtam, de a gyermeki szeretet pedig reményt ad, hogy minden megoldható. Amikor mutatják, hogy a javítóintézetben megverik, mert szerintük nem jól mosott kezet, összeszorul az ember szíve. Milyen szülő képes ezt tenni a gyermekével? Szomorú történet, de aranyos, ahogyan a kislány felolvasztja a főszereplő reményvesztett szívét.