A Megszállottság egy olyan film, ami után az ember nem egyszerűen csak feláll a kanapéról vagy kijön a moziból, hanem egy darabig még magában hordozza azt a furcsa, nyugtalan érzést, amit hagy. Nálam ez a film nagyon betalált, mert nem az olcsó ijesztgetésre épít, hanem lassan, szinte alattomosan mászik be a néző fejébe. A sztori elsőre akár romantikusnak is tűnhet. Egy fiú vágyik valamire, ami elérhetetlennek látszik, és egy „csoda” révén hirtelen minden megváltozik. De ami ezután jön, az már egyre kevésbé szerelem és egyre inkább rémálom. A film zseniálisan mutatja be, hogyan csúszik át egy ártatlannak tűnő érzelem valami betegesen erős, kontrollálhatatlan megszállottságba. A legdurvább az egészben az atmoszféra. Nem ugrálós ijesztgetés, hanem folyamatos feszültség, ami szinte nyomja a mellkasodat. Van egy olyan érzés végig, hogy valami nincs rendben, de nem tudod pontosan, mikor robban a dolog és amikor végül igen, akkor az sokkal erősebb, mint amire számítasz. A karakterek egyszerűek, de pont ettől működik az egész: nincs felesleges mellékszál, minden arra épül, hogy ezt a torz, egyre sötétebb kapcsolatot mutassa be. Ahogy halad a történet, egyre kényelmetlenebb, mégis képtelenség elfordulni tőle. Számomra a Megszállottság nem csak egy horror, hanem egy erős pszichológiai élmény is. Nem a vér vagy a zaj marad meg, hanem az a gondolat, hogy egyetlen rossz kívánság mennyire képes mindent elrontani. Brutális, feszült és nagyon emlékezetes film.
A Megszállottság egy olyan film, ami után az ember nem egyszerűen csak feláll a kanapéról vagy kijön a moziból, hanem egy darabig még magában hordozza azt a furcsa, nyugtalan érzést, amit hagy. Nálam ez a film nagyon betalált, mert nem az olcsó ijesztgetésre épít, hanem lassan, szinte alattomosan mászik be a néző fejébe. A sztori elsőre akár romantikusnak is tűnhet. Egy fiú vágyik valamire, ami elérhetetlennek látszik, és egy „csoda” révén hirtelen minden megváltozik. De ami ezután jön, az már egyre kevésbé szerelem és egyre inkább rémálom. A film zseniálisan mutatja be, hogyan csúszik át egy ártatlannak tűnő érzelem valami betegesen erős, kontrollálhatatlan megszállottságba. A legdurvább az egészben az atmoszféra. Nem ugrálós ijesztgetés, hanem folyamatos feszültség, ami szinte nyomja a mellkasodat. Van egy olyan érzés végig, hogy valami nincs rendben, de nem tudod pontosan, mikor robban a dolog és amikor végül igen, akkor az sokkal erősebb, mint amire számítasz. A karakterek egyszerűek, de pont ettől működik az egész: nincs felesleges mellékszál, minden arra épül, hogy ezt a torz, egyre sötétebb kapcsolatot mutassa be. Ahogy halad a történet, egyre kényelmetlenebb, mégis képtelenség elfordulni tőle. Számomra a Megszállottság nem csak egy horror, hanem egy erős pszichológiai élmény is. Nem a vér vagy a zaj marad meg, hanem az a gondolat, hogy egyetlen rossz kívánság mennyire képes mindent elrontani. Brutális, feszült és nagyon emlékezetes film.