jani

Sajnos a 28 évvel később - A csonttemplom számomra csalódás volt, és messze nem hozta azt az izgalmat, amire számítottam. Már az előző részben is tetszett a feszültség és az apokaliptikus hangulat, ezért nagyon vártam, hogy ez a folytatás még nagyobb erővel, új fordulatokkal és vérfagyasztó jelenetekkel lepjen meg. Ehhez képest a történet viszonylag lassan haladt, és sokszor unalmasnak éreztem a cselekményvezetést. A zombik és a fertőzöttek jelenléte nem volt elég fenyegető, a feszültség pedig gyakran hullámzott, így nem tudtam igazán belemerülni a filmbe. A színészek ugyan rendben voltak, Ralph Fiennes és Jack O’Connell igyekeztek kihozni a maximumot a karakterekből, de sajnos a történet és... több»

A Song Sung Blue számomra egy kifejezetten szívhez szóló filmélmény volt. Nem egy hangos, látványos zenés film, hanem inkább csendesebb, emberközeli történet, ami pont ettől működik igazán jól. Nagyon tetszett, hogy a film nem a hírnévről vagy a sikerről szól elsősorban, hanem két hétköznapi ember álmáról, akik a zene segítségével próbálnak kapaszkodót találni az életben. Ez szerintem sokkal hitelesebbé és átélhetőbbé teszi a történetet. Hugh Jackman és Kate Hudson párosa meglepően jól működik, érezhető köztük a kémia, és el lehet hinni róluk, hogy egy valódi házaspárt alakítanak. Az alakításuk nem túlzó, inkább természetes, ami jól illik a film hangulatához. A zene különösen fontos része a ... több»

Számomra igazi meglepetés volt. Nem túlzás azt mondani, hogy az utóbbi évek egyik legintenzívebb, legélvezetesebb akciófilmélményét kaptam meg vele. Már az első percekben teljesen magával ragadott a történet, a magányos főhős és a bosszúvágy keveréke azonnal felkeltette az érdeklődésemet. Jorma Tommila alakítása tökéletesen hozza azt a hidegvérű, de emberi karaktert, akinek minden mozdulata és döntése súlyos következményekkel jár. A film véresebb, mint az átlag, de pont ez adja a hangulatát és az energiáját. A harcjelenetek zsigerien erősek, a fizikai akciók hitelesek és kellően brutálisak, de sosem válik öncélúvá a brutalitás. Minden ütésnek, minden akciónak súlya van. Külön tetszett, ahogy... több»

Magyar valóság tükre, amit nem akarunk nézni
Az Egykutya számomra hatalmas csalódás volt. Deák Kristóf neve miatt valami friss, eredeti, érzelmileg megfogó magyar filmet vártam, ehelyett kaptam másfél órányi lehangoló, vontatott beszélgetést, ami inkább érződött színházi próbának, mint valódi mozifilmnek. Az egész történet egy lakásban játszódik, ahol néhány ember beszélget, de sajnos sem a dialógusok, sem a karakterek nem tudtak annyira érdekelni, hogy lekössék a figyelmemet. A film hangulata végig nyomasztó, és nem az a jó értelemben vett drámai feszültség, hanem az a fajta, amitől az ember csak azt érzi, hogy bárcsak vége lenne már. Tisztelem, hogy próbált mély témákat boncolgatni , a múlt, barátság, megbánás, kiüresedett életek, de... több»

Egy senki, aki odaver!
A Senki 2 tipikusan az a film, amit ha haverokkal nézel meg, utána mindenki úgy érzi, mintha hirtelen neki is lenne kedve szétszedni egy fél maffiát. Odenkirk karaktere zseniális, első ránézésre egy unalmas családapa, de ha beindul, nincs az az ember, aki megállítsa. A bunyók brutálisak, és pont ettől jók. Nincs sok cicózás, ököl, fegyver, vér és kész. Nem is akar többnek látszani, csak odaver, és ez nekem tetszik. Van benne humor is, ami jólesik két zúzás között, de azért a film lelke egyértelműen az, hogy a főhős bárkivel szembenéz, ha kell. Nekem külön bejött, hogy nem egy tipikus izomkolosszus akcióhős van a vásznon, hanem egy átlagos kinézetű fickó, aki viszont úgy küzd, mintha az egész... több»