Jobbra számítottam Louis Malle-től. Egy olyan dokumentumfilmet mutatott be, amiben semmilyen koncepciót nem fedeztem fel. A kezdéskor sok-sok percen keresztül egy kukkot sem szól a narrátor, aztán mond néhány információt, majd megint néma csend. Nézd elmélyülten a képernyőt, és találd ki mit látsz.
Vagy hallgasson végig, és akkor egy Baraka-szerű életérzést követ az ember, megpróbálja a képek mögé elképzelni a sorsokat, vagy pedig végig beszéljen a narrátor, és adjon annyi információt, amennyit csak tud.
Ráadásul a film 80 %-ban csak a város nyomornegyedeit láthattuk, szinte semmi információt sem kaptunk a többi ott élő emberről.
Pedig Kolkata India egyik legpezsgőbb városa kulturális szempontból, virágzanak a művészeti ágak, és különösen szomorúnak találom, hogy a francia újhullám fenegyereke még csak meg sem említi a híres bengáli rendezőt, Satyajit Rajt. Vagy a költőt, Rabindranath Tagorét. Egyszer végignéztem, és valószínűleg hamar el fogom felejteni.
Jobbra számítottam Louis Malle-től. Egy olyan dokumentumfilmet mutatott be, amiben semmilyen koncepciót nem fedeztem fel. A kezdéskor sok-sok percen keresztül egy kukkot sem szól a narrátor, aztán mond néhány információt, majd megint néma csend. Nézd elmélyülten a képernyőt, és találd ki mit látsz.
Vagy hallgasson végig, és akkor egy Baraka-szerű életérzést követ az ember, megpróbálja a képek mögé elképzelni a sorsokat, vagy pedig végig beszéljen a narrátor, és adjon annyi információt, amennyit csak tud.
Ráadásul a film 80 %-ban csak a város nyomornegyedeit láthattuk, szinte semmi információt sem kaptunk a többi ott élő emberről.
Pedig Kolkata India egyik legpezsgőbb városa kulturális szempontból, virágzanak a művészeti ágak, és különösen szomorúnak találom, hogy a francia újhullám fenegyereke még csak meg sem említi a híres bengáli rendezőt, Satyajit Rajt. Vagy a költőt, Rabindranath Tagorét. Egyszer végignéztem, és valószínűleg hamar el fogom felejteni.