A műsorban a versenyzők egy feladatot kapnak: építeniük kell egy hidat. A fődíj 30 millió forint, ami karnyújtásnyira van tőlük, csupán egy utat kell felépíteniük hozzá és összefogniuk, hogy ez sikerüljön.

A műsorban a versenyzők egy feladatot kapnak: építeniük kell egy hidat. A fődíj 30 millió forint, ami karnyújtásnyira van tőlük, csupán egy utat kell felépíteniük hozzá és összefogniuk, hogy ez sikerüljön.
A valaha volt legmesterkéltebb, legmegírtabb széria. :D Az első részben kapásból felismertem 3 szereplőt vagy címlapról, vagy másik realityből, vagy reklámból, vagy a médiából, szóval úgy kuka, ahogy van. A legnevetségesebb pedig a vége és a „nyertes”. Ha az illető tényleg azért jött játszani, amit az elején elmondott, akkor egyenesen KIZÁRT, hogy ilyen döntéseket hoz a végén. :D Nagyon-nagyon-nagyon-nagyon-nagyon gagyi.
Azt hittem valami izgalmas újdonság lesz, de ugyanaz a mesterkélt reality, mint amit már megszokhattunk a Big Brother óta.
A második rész közepéig bírtam nézni. Azt hittem, végre egy értelmes valóságshow, ahol az elméleti fizikus, az erőember, az ipari formatervező, az úszásoktató, a jégkorongedző (csapatdinamika) stb. olyan együttest alkot, ahol nem pitiáner királydrámákat, óvodai veszekedéseket, eleve hihetetlen és hiteltelen kicsinyeskedéseket kell nézni megírt script alapján, hanem lehet tanulni valamit a szervezeti pszichológiáról, a statikáról, az építőmérnökségről stb. Ehelyett ez nem lett több, mint egy csoda szép tájba helyezett, jól fényképezett thrash reality, ahol ezúttal nem Ágicáról és Pongóról kell szavaznia a nagyérdeműnek, hanem néznie kell röhejesen rendezett szituációkat: – Bruttó 2 millió megkaparintása felett dilemmázik egy színész páros, amely összeg a mai inflációs világban nem olyan hatalmas a csapott ripacskodáshoz képest. Vajon a 3 hétért eleve mennyit kaptak? – „Jankám”-nak szólított főszereplőnk könnyeket hullat a 2(!) napja ismert, de általa váratlanul (és indokolatlanul) kiszavazott szereplőkért. – De már a kezdet is vicc: ki menne el egy olyan realitybe (fun fact: kajakkal, na persze!), ahol fogalma sincs arról, mit fog csinálni. Létezik, hogy így írták meg a szerződést? Kizárt. S mindez másfél epizód pár megállapítása. Vicc az egész, de annak rossz. Senkinek nem ajánlható, HBO-hoz méltatlan...
A hozzászólás cselekményleírást tartalmazhat!
(Nagyon hosszú lesz.) Nem tudom, hogy van-e értelme véleményt írni úgy erről a műsorról, hogy nem tudhatom biztosan, hogy manipulált volt-e, vagy sem, és ha igen, akkor milyen szinten. Bőven voltak gyanús dolgok benne, amikre persze van esély, hogy í... Teljes kritika
A műsorvezető Magyarósi Csaba, aki vloggerként vált közismertté, eredetileg újságíró és műszaki szakíró.