
Vélemények (12)
Amilyen érdekesen indult, olyan súlytalan lett a vége. Mrs. Robinson elvitte a film első felét a hátán, aztán ahogy háttérbe szorult, nem maradt a filmnek lelke. Amit a film vígjáték-elemnek szán, én ott csak egy elkomolytalankodott, bagatell drámát találtam. A szerelmi szál Elaine-nel annyira nem volt megalapozva, hogy semmi értelme nem lett. Mintha ez egy kétszer ekkora történet lenne, amiből rosszul, rossz jeleneteket mutat a film. Nekem 2026-ban nem adott annyit, amennyit szerettem volna. Nagy kár, hisz az első 50-60 perc még lekötött, volt sok jó vágás, beállítás, parázs párbeszéd. Aztán valahogy eltűntek. Legalább a jó zene kitartott.
Kifejezetten tetszetős film, ami bár kicsit lassú folyású, de igazán átfogóan bemutatja az emberi természetet. Mrs.Robinson harisnyás lába pedig ma is szemet gyönyörködtető.
Nagy csalódás volt a valószínűleg először 1971-ben látott Oscar-díjas! film újranézése. Annak idején még a könyvet is elolvastam, sőt az is tetszett. Most eléggé untam, még a szenzációsnak kikiáltott „Csend hangjai”,meg a „Mrs. Robinson” is annyira e... Több
Teljes egészeében élvezhető volt. Egyetlen hibája a lassú elcsigázott tempója. Ellenben nem törődik a szereplők bemutatásával, rögtön a történések közepébe csöppenünk és ránk hagyja a film hogy út közben rájöjjünk a szereplők mivoltára. Ez okból odafigyelést igényel. Dustin Hoffmann jópofa volt benne.
Számomra a zene elvitte az egészet, illetve a történetet is nagyon átlehet érezni, hogyan válik egy ember aktuális esetekben kiskorúból felnőtté.
Nyilvánvaló, hogy minden művészeti alkotás értékelésénél figyelembe kell venni a kort, amelyben készült, az akkori társadalmi közeget, valamint a kor technológiai színvonalát és történetmesélési szokásait. A filmmel nem az a baj, hogy mai szemmel nézve lassú. Nincs baj a sztorival sem, a fiú férfivá érése, a szépasszony csábítása még érdekes is lehetne. Ám ahogy ezt a történetet elmesélik az alkotók, az eléggé szegényes. Én nem tudtam beleélni magamat a főszereplő bőrébe, és nem ragadott magával a történt. Abból a székből, amelyből én néztem, ez a sztori csupán magukkal kezdeni mit sem tudó jómódú amerikaiak nyűglődése volt. A drámai részek, illetve fordulópontok is összecsapottak, igazából nem nagyon lehet látni Ben vívódásait és jellemfejlődését (ha nevezhetjük így). Összességében egy átlagos filmről van szó. És még valami: ez a film minden, csak nem vígjáték. Van benne kábé két poén, és ennyi.
Hasonló filmek
Nem rossz film de nem az én ízlésemnek való. Ajánlották már többen ezért néztem meg végül, de számomra nem adott olyan különösebb hűha élményt. Izgalmas volt a cselekmény, de főleg csak a zenéje miatt tudtam végigülni.
Vigjatek kategóriában nálam aratott ez a film. Egyáltalán nem hátrány hogy régebbi film mert nagyon szórakoztató humoros ma is helytálló. A sablonosnak tűző történetet remekül feldolgozza .
A mai írók ölni tudnának egy ilyen forgatókönyvért, valahogy nagyon összeállt az egész. Remek sztori, kiváló alakítások és rendezés, de még a zene is elsőosztályú. Egy igazi klasszikus.
A Diploma előtt minden idők egy legjobb vígjátéka, a mai mezőny legnagyobb része a közelébe sem tud érni. Műfajának egyik nagy úttörője, amit legalább egyszer mindenkinek látnia kéne, aki annyira rajon a Másnaposokért vagy a Förtelmes főnökökért.