El Paraíso

A hozzászólás cselekményleírást tartalmazhat!

A film kiválóan szemlélteti annak az embernek az egyszerre sajnálatos, szomorú, avagy nyomorúságos helyzetét, vergődését, aki 40 évesen is még mindig anyuval él együtt. Nemhogy nem történt meg a leválás, de az anya-fia kötelék az évtizedek alatt való... Többságos (rab)lánccá vastagodott. Természetesen ez a rablánc nem nehéz, nem csörög. A felek szinte észre sem veszik, hogy rajtuk van. Mindketten a másik mindenei, támaszai. Együtt űzik kétes foglalkozásukat, együtt járnak szórakozni, együtt élik meg életük minden jelentősebb vagy jelentéktelen mozzanatát. Kvázi férj és feleség egymás számára, mínusz szex. Ez a patológiás helyzet, avagy állapot jól láthatóan megfelel mindkettejüknek, beleszoktak a hosszú évek alatt. Aztán egyszer csak, szinte a semmiből, felbukkan egy lány, és esély mutatkozik arra, hogy a 40 éves gyermek élete „normális” irányba kanyarodjon. Azonban, ahogy az ilyen természetellenes társfüggéses kapcsolatokban lenni szokott, amint az egyik (a fiú) elkezd kilépni a helyzetből, a másik (az anya) elkezd tünetelni, rosszabbul lenni, lebetegedni, hogy a gyermeke vele maradjon, ne lépjen le, ne hagyja őt magára azért a másikért. Hiszen ők egymásnak vannak, pont betegségben nem hagyhatják magukra egymást. A film végig nagyon életszagú, hiteles, a történet pedig egy nagyon is létező jelenséget jár körül kellő alapossággal. Jó élmény volt, ha lehet ilyet mondani a téma kapcsán.

A szokatlan jelenetek, a hiteles alakítások fenntartották az érdeklődésemet, de a történet uncsi, és igazából nem is értem, mi az üzenete. A béna befejezés már nem okozott meglepetést.