Akik maradtak (2019)

Minden elismerésem Tóth Barnabás rendezőé, egy nagyszerű történetet igazán csodás keretbe foglalt. Csodálatos alakítások, érzelmi hullámvölgy a legszélsőségesebb határok között, szerelem, fájdalom, kétségbeesés, ragaszkodás, gyönyörű úgy, ahogy van.

Vonakodva kezdtem nézni a filmet, de nagyon kellemeset csalódtam. Gyönyörű film. Az utóbbi években egyre több zseniális magyar film készül, és ez is azok közé tartozik. Bár azt tudtam, hogy a rendező korábbi filmjei is szuperek voltak, ezért reménykedtem, hogy nem fogok csalódni, és igazam lett. A főszereplők hihetetlen profin alakították a karaktereket, bár korábbról egyikőjüket se ismertem, mindketten a kedvenceim lettek, és persze ez a film is. Hitelesen tudták átadni a film cselekményét. Szőke Abigél - hát a le a kalappal előtte. A végét én is megkönnyeztem egy kicsit. Én alapjáraton nem szeretem az olyan filmeket, amiknek nincs rendes lezárása, vagyis úgymond egy nyitott könyv marad a végére, hogy a néző kíváncsi maradjon, hogy de akkor vajon mi lesz velük később, de ez a film talán ezzel a lezárással volt jó. A film után szívesen elolvasnám a könyvet is, ami alapján készült, majd utánanézek, hol tudom beszerezni. :) Szerintem ez a film díjat érdemelne, nemzetközileg is sikeres lehetne.

Remek magyar film a küzdésről és az élni akarásról. Mennyire felemelő tud lenni, ha van az életben egy olyan ember aki támogat minket.

Klára szeretetre való. Direkt nem méltót írtam, azt kiérdemelni nem kell(ene). Klára így gyógyítja magát. Nem hagyja a felnőtteket a fájdalomba süllyedni. Feladatul adja magát, megtartó erőül. Felnevelteti magát választott szüleivel, s a végén nem is tudom, ki itt a felnőtt, s ki a gyerek. "Most is hazudsz? – kérdezi Klára. Mindig – válaszolja Aldó". Mert legtöbbünkből hiányzik a bátorság úgy szeretni, ahogy Klára teszi. Akár félreérthetően is. Lassú film, helyet hagy érezni, míg nézzük. Ezt nem lehet gyorsabban.

A látvány és a hangulata a filmnek nagyon megkapó. Átjön az a fájdalom, amely a főszereplők szívében van. Nem a legjobb magyar filmek egyike, de érdemes megnézni.

Természetesen magyarként nagyon örülök, és szurkolok a film sikeréért, bár nem sok esélyt látok a győzelemre. Elsősorban azért, mert ezen a kamaradrámán erősen látszódik, hogy TV-filmnek készült, egy mozifilmnek szerintem több cselekményt kellene tartalmaznia. Otthon, egy kényelmes fotelban a néző jobban el tudja viselni a viszonylagos történet nélküliséget, intim környezetben jobban tud azonosulni a két főszereplővel. Filmvásznon kissé monotonnak tűnik. Ezzel együtt gondolatébresztő film, amely visszavisz a háború utáni évek világába, megtetézve a két főhős átélt hatalmas veszteségeivel. Túl gyorsnak találom Klára és Aldó mély kapcsolatának kialakulását, már rögtön a második találkozás után szoros szövetség kötődik köztük. A leány-apa viszony mellett halványan jelentkezik a szexuális vonzódás is, de az érettebb Aldó élettapasztalata révén ez a szál nem teljesedik be. Finom utalásokkal az impériumváltás jelenségei is feltűntek, gondoljunk csak az éjszakai csengőfrász bemutatására. A film vége is nagyon illett a darabhoz, mindketten látszólag megtalálták az élettársukat, de az igazi boldogság ígérete elég távolinak tűnt. Tetszett és tökéletes volt a szereplőválasztás, Szőke Abigél érett színésznőként mutatkozott be, a fanyar Hajduk Károly nagyon jó volt a feleségét és gyermekeit elvesztő orvos szerepében.

Tóth Barnabás Oscar-nevezett drámája letisztult, akadémikus formanyelven, páratlan érzékenységgel beszél a nagy ívű történelmi traumák utáni továbbélés lehetőségéről. A Trezor, a Félvilág, a Berni követ, az Árulók, a Foglyok vagy épp a Szabadság, kül... teljes kritika»