Elio

Az Elio egy érzelmes, látványos űrkaland, amely a film erősen emocionális témáit érzékenyen kezeli. Ne számíts a Pixar „aranykorának” mélységére, de ugyanakkor ez nem sablonos limonádé sem – a főszereplő bensőséges belső útja és a vizualitás igazán kárpótol. Ugyanakkor a narratíva felezőpontjánál a cselekmény kissé széteshet. Összességében családi szórakozás, gyerekeknek és érzelmes felnőtteknek bátran ajánlott, de nem hozza vissza azt a maradandó varázst, amit sokan a Pixar "nagykorából" várnak.

A Pixar idén 30 éves munkássága alatt szebbnél szebb történetekkel ajándékozta meg a világot. A Toy Story, a Verdák, a L'ecsó, a Wall-E, a Fel! vagy az Agymanók mellett most egy egyelőre kevésbé népszerű, ám annál sokatmondóbb és szívhez szólóbb dara... Teljes kritika

Meglepően mély témákat érint az Elio, holott az ember okkal számítana egy egyszerű sci-fi kalandra. Persze mondani se kell, hogy vizuálisan lenyűgöző a film, a színek nagyon jól harmonizálnak egymással, talán ezért is "eteti magát" ez a mese. Szóval ... Többsikerült összehozni egy szimpla bájos, érzelmekkel teli filme, ami emlékeztet minket arra, hogy nem vagyunk egyedül az univerzumban. Ez egy egész jó mondandó, de összességében úgy érzem, hogy ezt még egy darabig nem fogom újranézni.

A hozzászólás cselekményleírást tartalmazhat!

Hát, ez valami őrült aranyos volt felnőtt fejjel is. És egyáltalán nem ijesztő szerintem a gyerekeknek sem, ami plusz pont, mert legalább ezen sem kell aggódni. Vicces, pörgős, és nagyon jó beszólások vannak benne, ami miatt engem teljesen levett a lábamról. A Disney és Pixar alkotásokat mindig kedveltem, de ez az űrkaland lett a kedvencem most. Egy krízisbe csöppenünk éppen bele, mert a kisfiúnak nincsenek barátai, és magányos, csak az eget kémleli, és ugye hát ez lesz a szerencséje úgymond egy kis stiklivel keverve. :D Haláli lesz a kis barátja is, ahogy naivan ugyan, de jó lélekkel küzdenek a céljukért. Szerintem mindenképpen érdemes megnézni, aki például szerette az Agymanókat, mert hasonló stílusú mind képi, mind pedig poénok szempontjából. A látványvilág is elképesztő szerintem. Mindig panaszkodom, hogy már sajnos nem készítenek igazi, rendes, rajzolt meséket, de itt, ebben az animációban engem most valahogy egyáltalán nem zavart ez. Talán még ez is hozzáad a vibráló, izgalmas kaland még jobb érzékeltetéséhez. :)

Már a mesefilm előzetese is meggyőzött, hogy újra egy szívhez szóló mesét kapunk a Disney/Pixartól, és a mese bebizonyította, hogy ez valóban így van. Megannyi színes, különleges figurával és látványvilággal rendelkezik, és körbejárja a család, a kül... Többöncség és az elfogadás témáit. Kicsiknek és nagyoknak egyaránt ajánlott mesefilm.

A hétéves kislányom azt kérte, hogy ne nézzük meg, mert ő nem szereti, ha egy mese csak egy fiúról szól, legyen benne lány is. Sikerült azért rávennem, és végül nem bántuk meg, mert nagyon tetszett neki. Az először ijesztő űrlény végül egy cuki és ne... Többvetgélő lény lesz, és Elio még a félelmetes, ezer fogú szájába is bemászik. Sikerült megint egy olyan történetet összerakniuk, ami a gyerekeknek szerethető, de ezer mondanivalója van. Legfőképpen a barátság témája az, ami a legerősebb a filmben. Elio nem barátkozik, és azt mondja, hogy ez a világ nem érti meg. Nem tudjuk, hogy miért alakult ki benne ez az érzés, elvesztette szüleit, lehet, hogy emiatt gondolja, hogy mások nem értik meg. Aztán talál magának valakit, akivel kölcsönösen megértik egymást, és ez megváltoztatja őt, már nemcsak az űrben, hanem a Földön is lesz barátja. Tetszett a történet, a színes űrlények, a csillagászati téma, de valahogy mégis úgy érzem, hogy nem jut be a kedvenc Disney meséim közé. Ezért csak 4 pontot adok rá. És zárójelben jegyzem meg, hogy ami nagyon zavart, az a nagynéni fejének a megrajzolása, nem emberszerű.

A hozzászólás cselekményleírást tartalmazhat!

Az Eliot nézve az volt az első gondolatom, hogy de jó lenne, ha engem is elrabolnának az idegenek. A Disney végre kezd magára találni, ismét egy remek mesét hoztak össze. Mostanában a sci-fi vonal úgy látszik, nagyon menő, hiszen főhősünk, Elio, szülei elvesztése után nagyon magányosnak érzi magát, azonban egy véletlen folytán a kisfiút elviszik az idegenek, akik azt hiszik róla, hogy ő a Föld vezetője. Természetesen jó nagy kalamajkába keveredik, és a kalandok közben új barátokat talál, végezetül pedig otthonra – a saját szívében. Patikamérlegen adagolja a blazírt humort, vicces és egyben zseniális utalásokkal olyan klasszikusokra, mint az Alien vagy a Terminator 2, miközben érzelmes húrokat is megpendít. A karakterek aranyosak, szerethetőek, a történet nincs agyonbonyolítva, de kellően érdekes, a látvány pedig – ahogy a Pixartól már megszokhattuk – magáért beszél. Igazán szórakoztató és kedves kikapcsolódás, nyáresték üdítő színfoltja az egész családnak.

Egy Pixar-mozi sosem lehet rossz, de ez lefelé húzza az átlagot. Aranyos űrkaland, amely sikeresen elkerül néhány sztereotipikus csapdát, de másokba belesétál. Egyszer mindenkinek ajánlott megnéznie.

Szeretem, hogy a különc srác végül befogadást talál, de kicsit már unom ezt a klisét. Egyszer nézős, de nem marad meg hosszú távon. És a karakterek néha túlságosan megvannak határozva.

Cuki módon megkomponált űrkaland, amelyhez az Etele Cinema Kids terme pluszban hozzátett. Mosolygós, de egyszer nézős (felnőtt szemmel).

A sci‑fi közeg miatt azt hittem, nyomasztó lesz, de az egysoros viccek és a furcsa idegenek humoros jelenetei miatt folyamatosan mosolyogtam. Kifejezetten feel-good nyári animáció.

Szép, szórványos mélyebb pillanatokkal, de néha olyan érzés, mintha túl sokat akartak volna belepréselni egyszerre: önelfogadás, gyász, intergalaktikus politika… Ettől néha rendezetlennek hat.

Meglepően nagyon tetszett az Elio. Azt hittem, hogy csak egy sima, kisgyerekes sci-fi lesz, de sokkal többet adott, mint vártam. Voltak benne vicces részek, de néha egész megható is volt. A látványvilág gyönyörű, a sztori pedig egyszerre aranyos és elgondolkodtató. Kicsit más, mint a klasszikus Pixar-filmek, de szerintem ez is simán hozza az elvárt szintet.

A srácon tényleg átjön az „én is csak csillagokat akarok látni” hitelessége. Glordonnal meg olyan természetes a kémia, hogy szinte fáj nézni. Az érzelmi hullámvasút pedig meglepően szépen van adagolva.