Párizsi mesék (1964)

Még évekkel ezelőtt Audrey Hepburn miatt néztem meg ezt a filmet szinkronosan, akkor nem igazán tetszett. Majd nemrég immár William Holden miatt néztem újra eredeti nyelven és teljesen megváltozott a benyomásom a filmről. Hihetetlen, hogy a magyar szinkron mekkorát képes rontani egy film élvezeti értékén, eredeti nyelven teljesen más érzéseim voltak a film nézése közben. Bill Holden és Audrey Hepburn között szinte vibrált a levegő (ami nemcsak a színészi kvalitásaiknak volt köszönhető, hiszen a valóságban is szerelmesek voltak egymásba). Nagyon sok utalás is van a filmben a két színész korábbi pályafutására és életére. Maga a történet elsőre bugyutának tűnhet, de valójában nagyon is komoly mondanivalóval rendelkezik. Holden és Hepburn rajongóknak kötelező darab.

Akár gagyinak is hathat a történet, ha véresen komolyan akarjuk venni. Ám ez a film véleményem szerint egy ügyes, butuska kis sztoriba burkolt Hollywood-kritika és ebben az értelemben nagyon is jól sikerült, főként ami a film a filmben megoldást illeti. William Holden és Audrey Hepburn a Sabrina-ban egyszer már bevált párost alkottak, ebben a filmben pedig szerintem szintén különösen jól működik köztük a kémia. Audrey-t továbbra is a valaha volt egyik legtehetségesebb és legbájosabb színésznőnek tartom, ebben a filmben is hozza a tőle elvárt kötelezőt, Tony Curtis pedig egy ici-pici mellékszerepben önmagát és karrierjét parodizálja. Ajánlom azoknak, akik szeretik a könnyed szórakozást. Áttűnés...és...vége főcím.

Egyszerűen imádom Audrey Hepburn alakításait. A Párizsi mesék legalább annyira jó, mint az Álom luxuskivitelben, szerintem mindenképp érdemes megnézni, mert bár ez a technicolor csomagolás egy kissé egyenmázzal vonja be a témát, ettől függetlenül még nagyon ütős.

Egy biztos, hogy bár ezek a filmek nem igazán tükrözik az én ízlésvilágomat, ettől függetlenül szerintem nagyon jók és érdekesek. Egy kicsit furák az alakítások és a sztori is egy kicsit lassú, de nekem nagyon tetszett.