Egy nő bosszút akar állni a gyerekkori bántalmazóin, akik tönkretették az életét. Gondosan előkészíti tervét, majd beindítja a folyamatot.
Egy nő bosszút akar állni a gyerekkori bántalmazóin, akik tönkretették az életét. Gondosan előkészíti tervét, majd beindítja a folyamatot.
Amennyiben röviden szeretném leírni a sorozat történetét, nos, akkor egy fájdalmas és erőszakkal teli gyerekkort átélő nő szisztematikusan kieszelt bosszútervét hajtja végre. Vannak a szériának pozitívumai is, de nekem amúgy sem zsánerem a bosszúállásra kihegyezett történet, és talán ez erősítette fel bennem a negatívumait, ami miatt nem értékeltem túl a sorozatot. A főszereplőnő játékától enyhén szólva sem voltam elájulva. Az iskolai bántalmazás fontos téma ugyan, és itt annak is a legmélyéről van szó, de nekem nem volt életszerű. A fizikai sérüléseknek nincs következménye, azt senki nem veszi észre, senki nem tesz lépéseket. A lelki sebeknek pedig megláthatjuk, hogy mi lehet a következménye, hiszen a széria tulajdonképpen erről szól, de számomra nem túl meggyőző módon.
A hozzászólás cselekményleírást tartalmazhat!
Életem első olyan filmélménye, ahol teljesen átéreztem a főszereplő fájdalmát. A sorozat érzékeny témát feszeget. Iskolai erőszak és iskolai kegyetlenség. Fiatalok, gazdagok és elkényeztetettek azok az iskolások, akik kipécéznek egy-egy szegény sorsú... Több
Nem igazán kedvelem Song Hye-kyo-t, de ebben sorozatban remekül alakított, nagyon illett hozzá a szerep. Igazán elgondolkodtató, megdöbbentő történet, akár valós is lehetne, sajnos.
Lassan vége a sorozatnak. Rendkívül jó történet, akár napjaink eseménye is lehetne sajnos, itt Magyarországon is. Vissza-visszatekintve a múltba megérhetjük, mi miért is történik. Nagyon jó szereplők és kiváló alakítások vannak benne. Őszintén ajánlom megtekintésre, ha még nem láttad.