Szabó Erika 1984. november 24-én született Dabason. Tizennégy éves kora óta foglalkoztatta a színészi pálya; még középiskolás volt, amikor jelentkezett a Barátok közt (1998) című szappanoperába. Mátyás Tildaként ismerte meg az egész ország. 2009-ig játszott ebben a szerepben, majd távozott a sorozatból. Az érettségit követően az Általános Vállalkozási Főiskola hallgatója lett, ahol közgazdászi diplomát szerzett. 2010-ben jelentkezett a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, melynek jelenleg is... több »Szabó Erika 1984. november 24-én született Dabason. Tizennégy éves kora óta foglalkoztatta a színészi pálya; még középiskolás volt, amikor jelentkezett a Barátok közt (1998) című szappanoperába. Mátyás Tildaként ismerte meg az egész ország. 2009-ig játszott ebben a szerepben, majd távozott a sorozatból. Az érettségit követően az Általános Vállalkozási Főiskola hallgatója lett, ahol közgazdászi diplomát szerzett. 2010-ben jelentkezett a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, melynek jelenleg is hallgatója. Szinkronszínészként közreműködött a Toy Story folytatásában - Barbie az ő hangján szólal meg. Színpadon látható volt A doktor úr, a Teaház az augusztusi holdhoz című darabokban. Az előbbiben Fodor Zsókaval, míg az utóbbiban Kautzky Armanddal és val játszott együtt. Az utóbbi időben koreográfus asszisztensként is közreműködik. Rudolf Péter őt választotta ki Niki szerepére az Üvegtigris 3.-ban (2010).
(erare)