Bár ennek az epizódnak legalább van valami története, sajnos nem fogadták meg Kirk Lazarus tanácsát.
Az első rész hangulatában és intelligens humorában sokkal több rejlett, mint ahogy a folytatás elkészült, de sikerült a második alulmúlni és egy szexista filmet létrehozni.
A magyar virtus záróakkordja. A trilógiát minőségi rendezéssel fejezték be, és nem maradt alul az elődjeinél a poénokat tekintve sem. Péter Rudolf "Lali" és szerethető kis csapatának újabb bolondos történetét tekinthettük meg. Jó volt látni még egyszer Csuja Imre, Gáspár Sándor, Reviczky Gábor és a többiek zseniális játékát, ahogyan magukra öltötték a mi hazánkban már kultikusnak számító karaktereket. Az első résznek igencsak nagy sikert betudó Üvegtigris folytatta a maga módján burkolt hazai humorát, és jól vitték tovább azt a fajta sajátos elképzelést mind a 3 részben. Itt még egy kis szexista humorral is találkozhattunk a gyönyörű Szabó Erika személyében, de szerintem pont a határt súrolta az egyes jelenetekkel tarkított záróakkordban. Ebben a részben végre egy kis környezetváltással is találkozhattunk, hiszen a jó öreg lakókocsis jelenetek után a fővárosban is megmutatták magukat kedvenc főhőseink. Szerintem egy jópofa kis vígjáték lett még egyszer, amelyben frappáns humorral teli jeleneteket láthattunk.
Az ebben a filmben látható citromsárga zsiguli (Róka Ladája) nem ugyanaz az autó, amit az első 2 részben használtak. Ez az autó egyébként már szerepelt egy HBO-s produkcióban, csak akkor még narancssárga fényezése volt, és a fehérorosz címer díszelgett rajta. Ezt az autót egy gyűjtőtől kérték kölcsön, ám nem éppen szép állapotban adták vissza a kellékesek a gazdájának.
Bandor Éva, a Pekingi Nemzetközi Filmfesztivál egyik díjazottja is felbukkan az egyik benzinkutas jelenetben.