Amerikai pite: A találkozó (2012)

Ugyanazok a béna poénok, sablonos helyzetek és semmi új, amit a film adhat. Nem is ad semmit, csak tömény blődséget. Max Jennifer Coolidge kebleinek szurkolhatunk. Mondjuk ez nem túl sok, de legalább szemnyugtató.

Szerintem semmiben se marad el a korábbi részektől. A stílus, a hangulat ugyanaz. És igazából a történet is. A fiút az érdekli, bírja-e a lány, és fordítva is.

Jó látni újra a régi csapatot, igaz már kissé megöregedtek, de Stifler ugyanolyan lendületes, és ugyanúgy hozza a megszokott gyerekes formáját, mindenki megkomolyodott csak ő nem.

Sok negatív véleményt olvastam a találkozóról, viszont szerintem jó volt újra látni a szereplőket, akik bár megöregedtek és a nagyjuk nem lépett azóta előre semmit a pályáján, de azért még össze tudtak rakni egy méltó folytatást az eredeti felállással.

Humoros és egész érzelmes film lett a végére a sok ökörködés ellenére. Főleg a nosztalgia faktor miatt jött be nekem ennyire. Jó volt ennyi év után megismerni, hogy mi lett a régen megszeretett karakterekkel.

Egy filmnél mindig kockázatos a folytatás, akkor meg pláne, ha már a negyedik részről van szó. Nem éreztem hogy gond lenne, tetszett ez a rész, jó volt újra látni a csapatot.

Az Amerikai pite mint tini-film akkoriban óriásit újított a mozikban, tényleg egy igazán merész - és vicces trilógiát láthattunk, amit mostanra már-már klasszikus irányba vitte a filmeket, és a karaktereket egyaránt. (Sean William Scott lehet bármily... több»en szerepben, ő örökre Stifler marad, és ahogy a Jay és Néma Bobban mondja Jason Biggs: ,,Mindig csak az a b*szott pite). Sajnos az idő előre haladtával próbáltak a trilógia sikeréből még több ZS kategóriás borzalmat lenyomni a torkunkon, amivel teljesen kiherélték a szériát. Éppen ezért úgy kellett ez ,,A találkozó" mint egy falat kenyér, hogy helyre rakja a baklövéseket és ismét az eredeti felállással elkészüljön a HIVATALOS negyedik rész. Nem tipikus folytatás film, ugyanis nem rondít bele az eddigi részekbe, hanem igenis megkoronázza mindazt, ami miatt az első három részt imádtuk. Eltelt 13 év és dolgozik a nosztalgia faktor, ahogy látjuk az elmúlást hőseinken. Azért külön tisztelet az alkotóknak, hogy a legapróbb mellékszereplők is felvonulnak. Teljes az összkép. Belekötni nem tudnék. Egyensúlyban képes tálalni a pite filmekben megismert abszurd helyzeteket (bőrtangában a tetőn), a felnőttkorral járó változásokat (Stifler munkája) és még jutott egy enyhébb dráma szál a történetbe (Jim apján keresztül). Az amerikai pite talán egyik legjobb része lett, ami méltóképpen tiszteleg a rajongóknak. Imádtam!