Amerikai pite: A találkozó

Nosztalgikus visszatérés az alapcsapathoz, akik tizenhárom év után találkoznak egy osztálytalálkozóra, hogy szembenézzenek a felnőtté válás kihívásaival. A film hangulata erősen épít a nosztalgiára, néhány új poén és szituáció mellett sok az ismétlés... Több, a stílus továbbra is szókimondó, de a korábbi részekhez képest visszafogottabb, emberközelibb. A cselekmény egyszerű, egy buli, magánéleti bonyodalmak és régi szerelmek újraéledése mozgatja a történéseket, miközben a karakterek közül elsősorban Jim, Stifler és Jim apja kapnak hangsúlyt; Stifler karakterfejlődése pozitív színfolt. A színészi játék rutinos, főként Seann William Scott és Jason Biggs emelkednek ki, de a mellékszereplők is hozzák a megszokott szintet. A forgatókönyv jól adagolja a poénokat, egyensúlyoz a komikum és a dráma között, bár kevesebb az újdonság, a rendezés biztonsági játékra törekszik. Objektíven középszerű folytatás, szubjektíven kellemes nosztalgia, főleg a régi rajongóknak ajánlott, akik értékelik a generációs poénokat és a karakterek fejlődését.

Ugyanazok a béna poénok, sablonos helyzetek és semmi új, amit a film adhat. Nem is ad semmit, csak tömény blődséget. Max Jennifer Coolidge kebleinek szurkolhatunk. Mondjuk ez nem túl sok, de legalább szemnyugtató.

Szerintem semmiben se marad el a korábbi részektől. A stílus, a hangulat ugyanaz. És igazából a történet is. A fiút az érdekli, bírja-e a lány, és fordítva is.

Jó látni újra a régi csapatot, igaz már kissé megöregedtek, de Stifler ugyanolyan lendületes, és ugyanúgy hozza a megszokott gyerekes formáját, mindenki megkomolyodott csak ő nem.