Mena Alexandra Suvari 1979. szeptember 13-án született Newportban, Rhode Island államban. Észt származású apja pszichiáterként, édesanyja pedig félig görög származású, s nővérként dolgozott. A család egy 1870-ben épült házban élt, ahol Mena és testvérei bevallása szerint szellemek is laktak.
Fiatalon modellkedett, majd miután Los Angelesbe költözött a színészi pálya mellett döntött. Kezdetben csak reklámfilmekben kapott szerepeket, 1995-től pedig feltűnt néhány sorozatban is (pl. a Vészhelyzet... több » Mena Alexandra Suvari 1979. szeptember 13-án született Newportban, Rhode Island államban. Észt származású apja pszichiáterként, édesanyja pedig félig görög származású, s nővérként dolgozott. A család egy 1870-ben épült házban élt, ahol Mena és testvérei bevallása szerint szellemek is laktak.
Fiatalon modellkedett, majd miután Los Angelesbe költözött a színészi pálya mellett döntött. Kezdetben csak reklámfilmekben kapott szerepeket, 1995-től pedig feltűnt néhány sorozatban is (pl. a Vészhelyzet című nagy sikerű sorozat egyik epizódjában). Az 1997-es év jelentette számára a filmes debütálást: Ekkor mutattak be három olyan filmet, amelyekben a színésznőt kisebb mellékszerepekben láthattuk: Út a pokolba, A gyűjtő és a Snide and Prejudice. 1998-ban két kevésbé ismert filmben szerepelt (Beverly Hills csórói, Düh: Carrie 2), majd az 1999-es év meghozza számára az ismeretséget. Ekkor mutatták be Sam Mendes kultikus filmjét, az Amerikai szépséget, ahol a csábító Angelát alakította, amely óriási közönség és szakmai sikert hozott, a színésznőt pedig BAFTA-díjra is jelölték. Ugyanebben az évben láthattuk egy kultikussá vált vígjátékban is, méghozzá az Amerikai pitében, ahol Heathert játszotta.
Karrierje későbbi szakasza viszont arról árulkodik, hogy a hirtelen jött ismeretséget nem tudta kellőképpen kihasználni. 2000-ben egy filmjét mutatták be, Lúzer címen, majd 2001-ben jött a Muskétás és az Amerikai pite 2, amelyben újfent Heather szerepében láthattuk. Az ezt követő években sok, de kevésbé ismert filmekben kapott kisebb-nagyobb szerepeket, a teljesség igénye nélkül: A por (2002); Szép még lehetsz, Ásó, kapa, vadkaland, Domino (2005); Azt beszélik, Hullócsillag (2006); Halálra ítélve, Brooklyn törvényei (2007); The Garden of Eden (2008).
Filmek mellett több sorozatban is feltűnt, mint mellékszereplő: láthattuk a Psych - Dilis detektívek, az American Horror Story, a Lángoló Chicago vagy a Sírhant művek című sorozatokban is. Legutóbbi sorozata a South of Hell volt
Bár az Amerikai pite filmekből több is készült 2001 után, de azokban Mena Suvari már nem szerepelt. Egyszer tett kivételt, méghozzá a 2012-ben bemutatott Amerikai pite - A találkozó esetében, amelyben az összes korábbi szereplővel együtt ő is visszatért régi karakteréhez, beleértve őt is.
Legutóbbi filmjei közül megemlíthető a Házasokk!, a Szex a lelke mindennek és a Badge of Honor. 2016-ban feltűnt Amy Schumer műsorában, az Inside Amy Schumer-ben. Jelenleg egy előkészületben lévő filmjéről van információ, a címe: Pair of Jacks.
Kétszer volt házas, és mindkétszer elvált. Első férje Robert Brinkmann operatőr volt, házasságuk 2000-2005-ig tartott. 2010-ben Simone Sestióhoz ment feleségül, ám két két év elteltével ez a házassága is véget ért.
(ArpiHajdu és Réci)