Usztics Mátyás 1949. április 9-én született Penészleken.
1977-ben nyert felvételt a budapesti Színház- és Filmművészeti Főiskolára; színészi oklevelét 1980-ban vette át. Ezt megelőzően a Nemzeti Színház társulatát erősítette, majd a Szolnoki Szigligeti Színháznál dolgozott. 1975-ben lett a 25. Színház társulatának tagja, majd három évvel később a Mafilm szerződtette le. Ezt követően egy ideig szabadfoglalkozású művész volt.
Két színház alapító tagjainak sorában... Több
Usztics Mátyás 1949. április 9-én született Penészleken.
1977-ben nyert felvételt a budapesti Színház- és Filmművészeti Főiskolára; színészi oklevelét 1980-ban vette át. Ezt megelőzően a Nemzeti Színház társulatát erősítette, majd a Szolnoki Szigligeti Színháznál dolgozott. 1975-ben lett a 25. Színház társulatának tagja, majd három évvel később a Mafilm szerződtette le. Ezt követően egy ideig szabadfoglalkozású művész volt.
Két színház alapító tagjainak sorában állt: Rock Színház, Nemzeti Kamara Színház. Ez utóbbinak 2003-tól haláláig igazgatója is volt. Átütő sikert ért el az 1982-ben bemutatott Sztárcsinálók rockoperával, melyben Senecaként tűnt fel. Szinte minden jelentősebb színdarab-klasszikusban számoltak vele - Madách Imre: Ember tragédiája (Harmadik tanuló), Shakespeare: Romeo és Júlia (Második zenész), Ránki György: Egy szerelem három éjszakája (Fiatal katona), Presser Gábor: Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról (Frantisek), Heller: A 22-es csapdája (Aarfy), Dumas: A három testőr (Rochefort).
Első filmszerepét 1961-ben kapta a Csutak és a szürke ló című ifjúsági filmben, majd feltűnt a Rosszemberekben és az Angi Verábn is. A Cha-Cha-Cha című filmdrámában együtt dolgozott Rudolf Péterrel, Tallós Ritával és a zeneszerző Fenyő Miklóssal is. 1983-ban Szomjas György filmrendező szerepet kínált neki a Könnyű testi sértésben; ezúttal Eperjes Károllyal, Andorai Péterrel és Ábrahám Edittel játszott együtt. Az 1984-ben bemutatott magyar-olasz koprodukcióban készült T.I.R sorozatban is találkozhattunk vele.
Filmszínészként örökre beírta magát a filmtörténelembe az Angyalbőrben (1988) című sorozat Karádi János őrmesterének megformálásával, melyet csak erősített a Kisváros (1993) című tévésorozatbeli megjelenése - Hunyadi János főtörzsőrmester megjelenítése. Utoljára 2013-ban állt kamera elé a Végzős kezdők című film kapcsán.
Szinkronszínészként is elismert és sokat foglalkoztatott művész volt. Hangjával találkozhattunk a Süsü, a sárkány, A nagy ho-ho-horgász, a Kíváncsi Fáncsi, a Gréti...!, Az erdő kapitánya, a Vili, a veréb és a Macskafogó második részében is.
A Magor-mozgalom és a Magyar Gárda alapítójaként végzett tevékenysége megosztotta a közvéleményt, azonban színészi kvalitásaiban nem tett kárt. Életének utolsó szakaszát Solymáron töltötte.
Usztics Mátyás 2017. április 30-án hunyt el, 68 éves korában.
(erare)