TOP10: Katonák a magyar filmekben és sorozatokban

Miközben várjuk a S.E.R.E.G. című, 6 epizódosra tervezett, a honvédség közreműködésével készült sorozatot (premier november 11-én) Csórics Balázs és Kamarás Iván főszereplésével, készítettünk egy listát, mely azokat a magyar filmeket és sorozatokat szemlézi, melyek valami módon a magyar hadsereghez, magyar katonákhoz kötődnek.

Az 1500-as évektől a 80-as évekig

Ha magyar katonaság, akkor kihagyhatatlan az 1968-ban készült, nagyszabású Egri csillagok vagy Várkonyi Zoltán ikonikus filmjeinek egyike, a nagyívű magyar kosztümös filmek korszakából származó A kőszívű ember fiai.

Ahogy haladunk a történelemben, úgy itt van még két kultfilm a seregről és a háborús időszakokról: A tizedes meg a többiek és a Két félidő a pokolban,mindkettő a sztársága csúcsán lévő Sinkovits Imre főszereplésével, mindkettő a II. világháború időszakát feldolgozva. 

Ráadásul A tizedes meg a többiek jelenleg felújítva, 4K minőségben több moziban is újra bemutatásra került 19-től. 

2012-ben a Magyar Művészeti Akadémia által összeállított listán is ott szerepelt minden idők 53 legkiemelkedőbb magyar filmje között, és a bemutatása utáni évben a Magyar Filmszemle fődíját is elnyerte.

A katonaság népszerűsítése

"Gát György 1988-ban forgatott, majd 1990-ben bemutatott tévésorozata – amellett, hogy alapvetően vígjátékként, szórakoztatásra készült – valószínűleg az utolsó olyan PR-fogás volt a Magyar Néphadsereg részéről, amely tényleg jelentős pozitív eredményt hozott és az egész országban beszédtémává tette a haderőt." - olvashatjuk a Szeretlek Magyarország cikkében, az Angyalbőrben sorozat kapcsán.

Aki a 80-as, 90-es években volt gyerek abban menthetetlenül megmaradt Usztics Mátyás  Karády őrmestere és az a bizonyos híres káromkodás, ami legalább akkora szállóige, mint "az oroszok már a spájzban vannak" A tizedesből.

A magyar Top Gun, és a halhatatlanok

Az Őrjárat az égen az a sorozat, ami bár csak 4 epizódot élt meg, országszerte ismertté tette a fiatal Huszti Pétert és, amit igazából bátran nevezhetünk a magyar Top Gunnak. Szóval, ha szereted Macerick kalandjait és nem idegenkedsz a 70-es évekbeli hangulattól, akkor ma is bátran ajánlható ez a ritkaság!

...és a "halhatatlanok", akik generációkat kísértek végig a képernyőkön és a könyvek lapjain: Kántor, a Sztankay Istvánt igazán népszerűvé tevő Bors, ami az I. világháborúig megy vissza, és persze a Princ a katona 1966-ból a fiatal Ernyey Béla címszereplésével.

Néhány film, amit említeni kell

Gyakorlatilag számtalan filmet lehetne sorolni, főként a 60-as, 70es évekből, amiben valamilyen módon szerepel a magyar sereg vagy magyar katonák a legkülönbözőbb történelmi időszakokból.

Kihagyhatatlan A Tenkes kapitánya a fiatal Zenthe Ferenccel a Rákóczi-szabadságharc idejéből, A koppányi aga testamentuma, ami a török hódoltság idején játszódik, és a végvári vitézek életébe enged bepillantást és, amiben az a bizonyos - sokak fülében ott visszahangzó - dal is szerepel és, persze a Láng Vince (Harsányi Gábor) kalandjait a II. világháború idején bemutató Egy óra múlva itt vagyok.

Szóval, szemezgessetek listánkból, és ha kedvetek van, írjátok meg nekünk, melyik a Ti kedvenc magyar filmetek, amiben valamilyen módon magyar katonák szerepelnek - bármilyen történelmi korszakban!

#10

87 A tizedes meg a többiek  (1965)

(19) (7)

háborús | vígjáték

Filmio

Egy katona motorozik a frontvonal mentén a második világháborúban. Balról, jobbról lőnek rá, de ő mit sem törődik vele. Eközben a zászlóalja is üldözi, ugyanis ellopta a... több»

#9

dráma | háborús | sportfilm

Filmio

Ónódi a háború előtt a második liga egyik legnagyobb reménységének számított. A férfi az ukrajnai munkaszázadban szolgál, rövidesen pedig parancsot kap, hogy a Führer... több»

#8

81 Egri csillagok  (1968)

(12) (13)

háborús | kaland | romantikus | történelmi

Filmio

A Gárdonyi Géza klasszikus történelmi kalandregényén alapuló film az 1500-as évek Magyarországát idézi meg, amit a török dúl. Két kis gyermek, Bornemissza Gergely és Cecey... több»

#7

79 A kőszívű ember fiai  (1965)

(9) (5)

dráma | történelmi

Filmio

Ez a romantikus történelmi kalandfilm az 1848–49-es szabadságharc eseményeit dolgozza fel a Baradlay család történetének elmesélésével. A magyar nemzet hősies küzdelmének... több»

#6

kaland

A Repülőműszaki Főiskolán tanuló fiatalok és oktatók mindennapjait mutatja be a filmsorozat. Majd - a Főiskola elvégzése után - a repülős élet mozgalmas napjait...

#5

75 Bors  (1968)

dráma | kaland | történelmi | vígjáték

Az I. világháború végén Oroszországban a bolsevikok, fehérek és anarchisták között folyik a harc, az ott rekedt magyar katonák sok kaland és furfang árán igyekeznek haza. Hol... több»

#4

60 Princ a katona  (1966)

(2)

Princ a katona - még nagyon-nagyon civil, amikor ezen az estén először bekopog a néző otthonába. Olyannyira az, hogy bizony nem valami nagy kedvvel veti le magáról a civilruhát -... több»

#3

45 Természetes fény  (2021)

(9) (4)

dráma

Filmio

A második világháborúban közel százezer magyar katona harcolt a keleti fronton. A megszállt Szovjetunió területén járunk, ahol magyar alakulatok eldugott kis falvakban kutatnak az... több»

#2

66 Guerilla  (2019)

(5) (7)

dráma | történelmi

Filmio

Noha a világosi fegyverletétellel a szabadságharc elbukott 1849-ben, sokan csak később szereztek a történtekről tudomást. Barnabás egykor megszökött a sorozás elől, és a... több»

#1

79 Angyalbőrben  (1988)

(2) (2)

Az Angyalbőrben című nagy sikerű magyar sorozat a katonaság komikus oldalát mutatja be.