Szacsvay László (szül. Szacsvay-Fehér László) 1947. október 27-én született Budapesten. 1966-ban érettségizett a zuglói I. István Gimnáziumban, majd felvételizett a Színház- és Filmművészeti Főiskolára. 1971-ben vehette át színészi oklevelét. Ezt követően a budapesti Nemzeti Színház társulatához került, majd 11 évvel később átigazolt a Katona József Színházhoz. Nem csupán film- és színpadi színészként, hanem kabaréműsorok, rádiójátékok és hangoskönyvek szereplőjeként is sokat foglalkoztatott művész. A kamera előtt első ízben az Optimisták tévéfilmsorozatban próbálta ki magát, majd kisebb tévéfilmek és tévéjátékok következtek: Kitörés (1971), A magyar ugaron (1973), Szörnyeteg... TöbbSzacsvay László (szül. Szacsvay-Fehér László) 1947. október 27-én született Budapesten. 1966-ban érettségizett a zuglói I. István Gimnáziumban, majd felvételizett a Színház- és Filmművészeti Főiskolára. 1971-ben vehette át színészi oklevelét. Ezt követően a budapesti Nemzeti Színház társulatához került, majd 11 évvel később átigazolt a Katona József Színházhoz. Nem csupán film- és színpadi színészként, hanem kabaréműsorok, rádiójátékok és hangoskönyvek szereplőjeként is sokat foglalkoztatott művész. A kamera előtt első ízben az Optimisták tévéfilmsorozatban próbálta ki magát, majd kisebb tévéfilmek és tévéjátékok következtek: Kitörés (1971), A magyar ugaron (1973), Szörnyeteg (1973). A főszereplők között találjuk a Vörös rekviem (1976) történelmi drámában, majd ezt követően együtt játszott Kozák Andrással és Reviczky Gáborral A járvány (1976) játékfilmben. Saint-Just szerepét kapta meg a Danton-ügy 1978) című alkotásban, míg a Te rongyos élet (1984) filmdrámában Kiptár József bőrébe bújt. Tímár Péter szerepet ajánlott neki a Csapd le csacsi!-ban (1992), majd játszott a Kisváros (1993) és az Öregberény (1993) tévésorozatokban is. Ifj. Virág Árpád szerepét nyerte el a Megint tanúban (1995), míg az ÁNTSZ ellenőrét, Kázmért keltette életre a Zimmer Feriben (1998). Pepit alakítja a Hippolyt (1999) feldolgozásában, majd feltűnik a Rosszfiúkban (2000) és az S.O.S. szerelem! (2007) vígjátékban is. Lakatos Guszti figurája az ő hangján szólalt meg a Nyócker! (2004) animációs filmben. Készülő filmje a Mancs (2015). (erare)