A nyugati világ kritikája

2017.09.06 17:22 ArpiHajdu és Réci Olvasottság: 221x

1

Joel Schumacher mielőtt még leírta volna magát a Batman és Robin című filmjével, megcsinálta ezt a roppant érdekes és izgalmas filmet két remek színésszel (Michael Douglas és Robert Duvall) és nem kevés társadalomkritikával.

Michael Douglas karakterében, William Fosterben kicsit az az érzésem, hogy sikerült a nyugati átlag középosztálybeli emberek minden frusztrációját belesűríteni. Bizony az olyan dolgok, mint a hőség, a dugó, a hazug reklámok, és összefoglalóan az apróságokon való fennakadások sorozata együttes erővel oda vezet, hogy egyszerű ember már nem tudja továbbra is lenyelni a békát, egyszer csak feláll, s azt mondja: „Elég volt, többet nem szórakoztok velem!” És akkor kezdetét veszi az ő „hazaútja”, hiszen ez lenne a kiindulópont: hazamenni a családhoz, hiszen a kislánya most ünnepli a születésnapját. Csakhogy a forró Los Angeles-i napon dugóba kerül, így nekivág gyalog az útnak, közben pedig minden egyes állomásán szembejön vele mindaz, ami frusztrálhatja egy átlagembert. Például, hogy pár perccel fél 12 után már nem lehet reggelit kapni a gyorsétteremben (amit pedig végül kap, az köszönőviszonyban sincs a reklámozott termékkel), vagy az, hogy az úton nem lehet áthaladni, mert a két nappal ezelőtt még tökéletes úttesten felújításokat „kell” végezni. William Fostert, a frusztrált kisembert azonban nem lehet megállítani: először szerez egy baseball-ütőt, majd egy kést, majd pedig egy csomó fegyvert. A kis „El Caminóján” pedig kapunk nem kevés társadalomkritikát a ’90-es évek első felére vonatkozóan (amelynek néhány hatása még ma is érződik). És ez csak a film egyik fele! Közben pedig a másik szálon ott fut Prendergast nyomozó, akinek láss csodát, ez lenne az utolsó napja kopóként, de egy ilyen ügyet nem hagyhat csak úgy ott. És harmadikként ki lehet még emelni Foster viszonyát (volt) családjával is, amelyről egyre több titok derül ki, ahogy haladunk előre a történetben.

A jó sztori tehát megvan, találhatunk benne társadalomkritikát, egzisztenciális drámára jellemző összetevőket, no és nem kevés akciót. Amit azonban mindenképp az leginkább Michael Douglas játéka. Nem ezt a fajta karaktert szoktuk meg tőle, közelében sincs a Tőzsdecápák Gordon Gekkójához, vagy az Elemi ösztönben látott Nick Curranhoz. Az Összeomlásbeli karakterében egy teljesen más arcát mutathatta meg, s lám milyen jól állt neki. Ezt még tovább erősíti az is, hogy nem a megszokott magyar hangot (Dörner Györgyöt) halhatjuk a magyar változatban, hanem Harsányi Gábort, ám ezzel a lépéssel úgy gondolom, hogy még jobban sikerült elérni, hogy egy megszokottól teljesen eltérő Douglast láthassunk és halhassunk a képernyőn. A jelenetei szinte egytől egyig remekül vannak összerakva, s kicsit ez a másik oldal rovására is ment: Duvall jelenetei a tökéletes nyomozó vonalat viszi végig. A rendőr, aki azonnal átlátja a helyzetet, de a kollégái (egy csinos hölgy kivételével) csak hátráltatják, s aztán persze a végén ő lesz az, akinek meg kell oldania a helyzetet.

Apró hibái ellenére az Összeomlás szerintem egy nagyon jó kis film, amelyet érdemes megnézni. Engem elsősorban a nyugati világra tett kritikus megnyilvánulásaival nyert meg, de akik szeretik Michael Douglas és/vagy Robert Duvall filmjeit, azoknak is merem a figyelmükbe ajánlani!